17. Beköltözés a hotelbe

Jelentős kihagyás után... Mennyi volt 3 hét? 1 hónap? Szóval jelentős kihagyás után, itt a következő rész.
Elnézést a kihagyásért, de az ihletem ellovagolt Kukutyinba, még most se jött vissza igazán, ezért lett 'semmi nem történik' rész ez is...
Szóval sajnálom lányok...
Viszont dolgozom a 18. részen, és alakul valami, igyekszem azt hamarabb hozni.
Remélem tetszeni fog a rész :)
És utoljára, de nem utolsó sorban, sokkal inkább első sorban, nagyon-nagyon köszönöm a kommenteket, és a díjakat! 4 díjat kaptam, és hihetetlenül hálás vagyok érte!
Hamarosan válaszolok a kérdésekre, szóval, ha valakit érdekel lesz egy külön díj oldal, a szereplők melletti oldalban. :)
KÖSZÖNÖM!

Zayn hirtelen a kezemhez kapott és megszorította. Értetlenül néztem a remegő fiúra. Aztán megrándult a gép, és rájöttem mért van ilyen sokkos állapotban. Azonnal elszállt minden haragom, megszorítottam barna kezét. Zayn hunyorogva rám sandított, halványan elmosolyodott, de csak egy röpke pillanatra, mert a gép újra megrándult. Zayn pedig olyan szorosan fogta a kezem, hogy elfolyt belőle a vér.
Erősen koncentráltam, hogy ne szóljak be Zaynnek, mert az elzsibbadt kezem fájdalmas szúrásokat hozott magával. Pár percen belül a gép nem döcögött már, amiből arra tudtam következtetni, hogy elértük a megfelelő magasságot. Zayn viszont ugyanúgy összeszorított szemmel ült mellettem (és persze a kezemet is szorította).
- Zayn... minden oké. Épségben vagyunk - mosolyogtam rá. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, majd felsóhajtott.
- Bocs - motyogta - Az Arctic Monkeys miatt is - tette hozzá, mire vigyorogva arcon pusziltam.
- Olyanok vagytok, mint egy pár - motyogta Louis. Akarva-akaratlanul elpirultam - Azt is hinném, hogy együtt vagytok, ha nem lenne Perrie - csóválta a fejét.
- Féltékenykedünk? Féltékenykedünk? - vigyorgott Zayn Louisra. Ekkor jött el az a pillanat, hogy az arcom vörösebb lett a pipacsnál is.
- Hé, ember ne felejtsd el, hogy van egy lány a világon, aki történetesen El... - Louis szava elakadt. Rásandítottam. Minthogyha nedves lenne a szeme.
- Bocs, haver - motyogta Zayn.
- Lemaradtam valamiről? - néztem felváltva a két fiúra.
- Louis... neked kell elmondanod, ha akarod - mondta Zayn szemkontaktust tartva Louisval. Továbbra is értetlenül bámultam a két fiúra.
- Eleanorral... nos, csúnyán összevesztünk tegnap... akkor azt mondta, hogy jobb, ha ezt befejezzük. Nem tudom, hogy még mindig így gondolja-e, mindenesetre aggaszt ezt a dolog.
- Tényleg?! - csillant fel a szemem. A reakció időm kb. egy pillanat volt - Sajnálom Louis - motyogtam. Felemeltem a kezem, meg akartam szorítani a kezét, éreztetni vele, hogy nincs egyedül... de nem tettem. Óvatosan visszahelyeztem az ülésre
- Hagyjuk... szóra sem érdemes - legyintett, aztán bedugta mindkét fülébe a fülest és lehunyta a szemét.
Felsóhajtottam.
- Mi az? - kérdezte Zayn.
- Csak sajnálom - motyogtam zavarban. Zayn elmosolyodott
- Hát én is. De ezt neki kell megoldania. Mi maximum erősíteni tudjuk.
- Sokan fognak még tőled idézni Malik - bólogattam nevetve. Zayn felnevetett. Ásítottam.
- Tessék - nyújtotta a füles egyik felét.
- Kösz - raktam be. Onnan halkan szólt Olly Murs Dear Darlin'-ja. Becsuktam a szemem. Az utolsó hang, amit hallottam Olly Mursé volt az egyik fülemen, a másikon pedig Lottieé.
- Imádom Debussyt - hallottam Lottie elfolyó, túlbuzgó hangját.
- Gemma - motyogta egy ismerős hang, majd egy ujj fúródott az oldalamba.
- Gemma - hallottam meg egy másik hangot, amelyiket azonnal felismertem. Louis hangja volt.
- Hm? - dörzsöltem meg a szemem ásítva.
- Megjöttünk - közölte Harry - Siess már csak mi vagyunk a gépen.
- Ó, a franc... akarom mondani ezt nem hiszem el - motyogtam és felálltam az ülésből. Totál elgémberedtek a lábaim, a fenekem pedig elzsibbadt. - Nem érzem a fenekem - motyogtam.
- Leellenőrizhetem - ajánlotta fel Niall vigyorogva.
- Ne merészeld Horan! - vágta rá Harry, mire egy erőltetett kacajt hallattam. Leszálltunk a repülőről.
Lottie, Hope és a testőrök már rég lejöttek a gépről. Ránk vártak a csomagjainkkal. Lottie és Hope vigyorogva beszélgettek. Láthatóan megkedvelték egymást.
Liam ahogy leértünk a gépről telefonált... Pillanatnyilag épp Sandyval, hogy mikor érnek ide.
Louis egy szót se szólva csoszogott leghátul, láthatóan amióta szóba került Eleanor olyan mintha savanyú citromba harapott volna.
Harry meg Niall beszélgettek mögöttünk Zaynnel.
Zayn a taxikat paktálta le, amik a szállodához vittek minket. Hope sóhajtott.
- Ideje indulnom. Sziasztok! - intett mindannyiinknak mosolyogva - Hívj majd Lottie! - kiabált a lánynak majd egy virágos bőrönddel el is indult.
- Oké - integetett Lottie.
- Szia Hope! - kiáltottuk kórusban. Hope még egyszer utoljára mosolyogva visszaintett.

*

A kiadós vacsoránk és a nagyszabású tusolásom - hajat is mostam - után az ágyon ülve gubbasztottam. Lottie épp a fürdőben foglalatoskodott. Ő is alváshoz készülődött. Én viszont akárhogyan is próbálkoztam nem sikerült. Így hát előkaptam a büszkeség és balítéletet. Épp hogy kicsaptam a könyvet Louis nyitott be a szobába.
- Kopogni nem tudunk? - sóhajtva csuktam be a könyvet.
- Izé, bocs - motyogta értetlenül - Lottie azt mondta, hogy még tusolsz, és rád vár, addig jöhetek - magyarázta még mindig világfájdalmas képpel. Mióta a gépen szóba került Eleanor, azóta ilyen feje van. Kicsit aggaszt a helyzet, hihetetlenül akarok segíteni rajta.
- Azóta váltottunk - mosolyodtam el - Nem ülsz le? - paskoltam meg az ágyam. Louis aprót bólintott, leült az ágyra. Fejét hátra a falnak döntötte, és a hajába túrt. Az első gondolatom az volt, hogy 'én isss én isss kérleeeek'
A második - az értelmesebbik - pedig, hogy beszélnie kell róla. Valahogyan rá kellene vezetnem a témára. Végül a legegyszerűbb formát választottam.
- Hogy vagy?
- Sehogy - vont vállat.
- Máshogy kérdezem... nagyon kivagy?
Felsóhajtott.
- Eléggé. Kikészített. Mi az, hogy 'bocs, már nem érzek többet irántad, mint barát'. 'Maradhatunk barátok azért?' - felidegesített. Újabb bizonyíték arra, hogy Ms. Szörnyeteg egy pancser ribanc.
- Hánynom kell! De most komolyan! Utálom, ha ilyen baromságokra fogják, a hülye ribancos senkit sem érdeklő francos hisztijüket! - eluralkodott rajtam a düh. Minden vágyam az volt, hogy felpofozhassam Eleanort. De úgy rendesen... vissza kézből.
Louis elvigyorodott. Szerintem a mai napom először. Elsőnek nem vettem észre, csak miután kicsit lecsillapodott a dühöm, és Louisra emeltem a tekintem.
- Mi az? - bukott ki belőlem a kérdés, kissé idegesen, az előzőek végett.
- Semmi... csak...
- Csak? - vontam fel a szemöldököm.
- Jól esik - vont vállat, aztán visszaszállt az arcára a világfájdalom.
- Jaj, ne vágj már ilyen képet! - sóhajtottam fel. Kissé hátrább dőltem az alkaromra támaszkodva, és kinyújtottam elgémberedett lábaim, amelyek így Louis ölébe kerültek. A fiú azonnal rá szegezte a tekintetét. Először elpirultam, aztán rájöttem, hogy ez végülis jó dolog. Magamba szurkoltam, hogy 'ez az, Louis, gondolkodj úgy, mint egy pasi' - Bocs, csak totál elzsibbadt - magyarázkodtam. Louis mély levegőt vett, aztán Lottie jött ki a fürdőből.
- Katasztrófa vagy te csaj - csóválta a fejét húgára nézve.
- Jó, lapozzuk át ezt a részt, és ugorjunk oda, hogy elmagyarázod mi lesz holnap - mondta unottan. Felnevettem, mire Louis dühösen nézett rám, Lottie pedig vigyorogva. Mosolyogva széttártam a karom, és újra felcsaptam a könyvet. A mondatok üresnek tűntek, hiszen igazábólnem is figyeltem rá. A fülemmel Lottiék beszélgetését fülleltem.
- Legyen - sóhajtott. Megfogta a lábam (ahol hozzám ért libabőrös lettem és kellemesen bizsergett a bőröm) és arrébb tette, hogy felállhasson. Lottiehoz sétált.
- A haditerv a következő: reggel tízkor már az arénába kell lennünk. Na, már most... két lehetőséged van: vagy jössz velünk, vagy elmentek valamerre Gemmával, ha van kedve. Az arénában tőlem aztán szabadon mászkálhatsz, csak ne tévedj el. Mindenesetre kilencre legyetek készen, mert megyünk együtt reggelizni. - folytatta - Ó, és most nem fogtok megtalálni, mert a fiúkkal elmegyünk kocsmázni. Megünnepeljük az amerikai turné kezdetét.
- Mi??! És mi mért nem mehetünk??! - akadt ki Lottie.
- Ez pasiparty - (itt felröhögtem) - és a pub ahova megyünk, nem neked való.
- Beárullak anyunak – erős késztetést éreztem, hogy felnevessek.
- Bocs, de 21 vagyok, azt teszek, amit akarok - vágta rá - Megígérem, hogy a következőn te is jöhetsz velünk. Így kóser? - húzta magához a húgát, aki nagyot bólintott.
- Köszönöm bátyus - fúrta a mellkasába a fejét. Fültől-fülig ért a szám. Louis megcsókolta Lottie feje búbját. Annyira aranyosak.
- Jó éjszakát! - mosolyodott el. Intett nekem is majd kilépett a szobából és becsapta maga után az ajtót.
- Gemma... - kezdett bele Lottie, de az ajtó nagy lendülettel kinyílt, Louis pedig beesdekelt rajta.
- Ne felejtsétek! Kilencre készen! - csapta be újból az ajtót.
Lottieval egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
- Mit akartál mondani amúgy? - szólaltam meg jó pár perc múlva, mikor már mindketten az ágyban feküdtünk, és csak az éjjeli lámpa halvány fénye világította meg arcunkat.
- ööö... izé, asszem' elfelejtettem - nevetett fel Lottie.
- Majd eszedbe jut - legyintettem - Lekapcsolhatom? - a válasz csak egy bólintás volt.
- Jó éjt - hallottam a hangját. Az arcát már nem láttam. Az egész szobára kellemes szürkeség borult.
- Jó éjt - suttogtam, majd a hátamra fordultam. Összekulcsoltam kezeimet a hasamon. Becsuktam a szemem, és hagytam, hogy elmerüljek az álmok világában. Kellemesen aludtam, egyszer ébredtem fel, amikor a fiúk hazaértek. Akkora zajt csaptak a hotelban, hogy szerintem két emelettel lejjebb is hallották. Csörömpölés (csirr-csörr), lábdobogás (bamm-bamm), esés (BUMM!) és teli torokból való éneklés (’DO YOU KNOW THE MUFFIN MAN, WHO LIVES IN DRURRY LANE?’) szürödött be a szobába. Lottie meg se rezdült rá, engem viszont olyannyira felkavart, hogy félórámba telt mire visszaaludtam - bár eléggé aggodalmasan.