Louis vagy fél órát tárgyalt Joshhal majd Lottieval. Szerinte borzasztó ciki volt, de már több, mint fél év telt el a nagy bevallás után. Ez idő alatt pedig rengeteg dolog történt. Megváltozott minden. Talán én is.
A turné után, Zayn és Perrie összeházasodtak, idén nyáron lesznek egy éves házasok. Én voltam Zayn tanúja. A fiúk elég féltékenyek voltak miatta, de tudták, hogy Zaynnel különleges kapcsolatunk van, nem véletlenül kért meg. Hiányzik ez a kapcsolat. Az utóbbi időben elhanyagoltuk egymást. Nem is kicsit. De ez szinte mindenkivel így van. Senki nem beszél senkivel. Ha mégis, akkor az már csodával határos módon történik. Oké, lehet kicsit túlzásba estem, de tényleg nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy anno.
Niall eltemette és meggyászolta Hope-ot, a lányhoz és a szerelmükhöz méltóan. Jobban viselte, mint azt gondoltuk. Most, úgy tudom Harrytől, hogy egy Palma nevű lánynak udvarol. Liamről és Sophiarol már jó ideje senki nem hallott semmit. Twitterről tudjuk, hogy még élnek. Ami elég gáz.
Harry pedig... nos, Harry szerelmes. És borzasztóan gyáva. Fél éve elmentünk és megvettük az eljegyzési gyűrűt, de fél odaadni Evenek. Szóval csak vannak, szerelmesek, ezért várnak. Nem tudom meddig fog fenn maradni ez a kapcsolat. Lehet, hogy az idó fogja tönkre vágni. Nem tudom. Louis újra összejött Eleanorral. Azóta csak akkor keres, ha épp szakítanak, vagy ha holtrészeg. Ez a kettő általában együtt jár. Ezért egy ideje már nem reagálok a hívásaira. Harry szerint nagyon ráállt a piára. Azt hiszem, csalódtam benne. Talán ezért adtam fel. Talán nem. Én sem tudom pontosan. Egyszerűen csak kitöröltem az érzéseimet iránta. A mai napig úgy teszünk mintha meg sem történt volna. Kamasz szerelem volt az egész. Sőt, valójában nem is létezett.
A turné utáni heteket azzal töltöttem, hogy kiadókat jártam. Harry végülis meggyőzött a tehetséges költői képességeim felől, így úgy döntöttem, teszek egy próbát. Egy verseskötetet mindenképp kiszerettem volna adni. De mind visszautasítottak, így hát hamar feladtam és visszatértem Holmes Chapelbe. Újra Penelopééknál próbáltam szerencsét. Nem jött össze. A három kisördög az agyamra ment, két hete újra felmondtam. Megbékéltem Robinnal, sőt, egy kicsit meg is szerettem. Odaköltözött hozzánk, és lányaként szeret. Nekem ez még nem igazán megy, de igyekszem. Megérdemli. Rendes férfi, szereti anyut, és jó arc. (Az utóbbit sose mondanám a szemébe.)
A mai nap viszont más volt, mint az összes többi. Londonba költözöm.
Harryvel azt beszéltük, hogy 10-re ideér értem és a csomagjaimért. Persze, azt egy szóval sem említette, hogy hozza magával Louist és Eleanort is. Ahogy azt sem, hogy "megtisztelő" helyem lesz a hátsó ülésen Eleanor mellett.
Így történhetett meg, hogy most egy benzinkúton állok, egy pohár kávéval a kezemben azzal a lánnyal szemben, akit egyszer valóban gyűlöltem. Talán még most is velőmből gyűlölöm. Gyönyörű. A kocsinak dőlve áll, a lábait keresztbe teszi. Fehér ingje kissé kivágott, ízlésesen emeli ki domborulatát. Hosszú, hullámos, barna hajában egy nárcisz virít sárgán. Komolyan nem hibáztathatom Louist, amiért beleszeretett. Egyszerűen gyönyörű. A csend kínos és szikrázó közöttünk, mikor a két fiú végre kisétál a péksütikkel.
- Elég sokáig tartott srácok - veszem ki Louis kezéből a pogácsával teli zacskót. Ahogy oda nyúlok, keze az enyémet érinti és összeakad a tekintetünk. Szinte perzselő, ahogy ujjai hozzám érnek. Akkor is, ha szinte meg se történt. Ezért gyorsan elkapom a kezem és a zacskóval messzebb is kecmergek tőle. Louis egy szóra sem méltat, Eleanorhoz sétál és mosolyogva magához öleli. A szívem fájdalmasan összeszorul ennek láttán. Igyekszem nem kifejezésre juttatni érzéseimet, amiket még éreznem sem volna szabad. Eleanor vigyorogva az ajkába harap.
- Mi a helyzet, szépfiú?
Oké, most dobom ki a taccsot. Az erdőt kezdem szemlélni a benzinkút mellett, csakhogy valamennyire elvonjam a figyelmem társalgásukról. Harryre nem számíthatok, mert a kocsi előtt járkálva Eve-vel telefonál.
Így hát ott szobrozok az erdő előtt, a kocsi mellett, pogácsák tömkelegét tuszkolva a számba, csakhogy csináljak valamit. Louis rágyújt, habár ezt csak a szagból állapítom meg, mert nem merek arrafelé fordulni.
A telefon rezegni kezd a zsebemben. Néhány másodpercig fontolgatom, hogy előhalásszam-e, aztán végül megteszem. Anyu az.
- Hali.
- Szia, Kincsem! - szól boldogan, ami nemigen illik a képbe. Túl komor minden. - Merre vagytok?
- Valahol Holmes Chapel és London között - felelem unottan nagyot kortyolva a kávéból.
Anyu olyan hosszasan és fájdalmasan sóhajt fel, ahogy azelőtt sosem hallottam.
- Louis a gáz, igaz? - kérdezi suttogva.
- Mi? Dehogyis, minden oké, csak unalmas az út. - hazudok, mert még magamnak se merem bevallani, hogy nem ez az igazság.
- Lehetetlen eset vagy, Gemma Anne Styles - jelenti ki anyu.
- Ja, én is szeretlek - motyogom a cipőm orrával a földet túrva.
- Kapd össze magad, Gemma! A szerelem jó és boldog érzés, nem szenvedés és kín! Azonnal hagyd ezt abba! Ez így nem rendjén való!
Felsóhajtok.
- Komolyan beszélek! Amúgy is, ha ennyire szereted, simán megszerezheted magadnak. Gyönyörű leányt szültem és nem hagyom, hogy ezt ő vagy bárki más megtagadja. Szedd össze magad!
Elmosolyodtam anyu biztatására.
- Köszi, anyu.
Szinte hallom, ahogy megkönnyebbülten elmosolyodik.
- Szorítok Bogaram! - mondja és ez a végszava. Leteszi a mobilt.
- Mehetünk?
- Aha - bólintok és újra beülök Eleanor mellé. Az út további felében csendben maradok és hallgatom a hármas társalgását, annak ellenére, hogy cseppet sem izgat.
Londonba érve az ideiglenes szálláshelyem előtt Zayn vigyorog rám. Na, erre igazán nem számítottam.
- ZAYN! - kiáltok a nyakába ugorva. Nem szól. Szavak nélkül mondja el mennyire hiányolt. Úgy szorít, mintha soha többet nem volna hajlandó elhagyni. Pedig elvben sosem hagytam el. Alig kapok levegőt, de a világért nem szólnék neki.
Miután elenged, bepakoljuk a bőröndöket és Zayn óvatosan rám sandít.
- Sétálunk egyet? Gondolom, szeretnél beszélgetni. - mosolyog rám félénken.
- Mehetünk - bólintok mosolyogva.
A turné után, Zayn és Perrie összeházasodtak, idén nyáron lesznek egy éves házasok. Én voltam Zayn tanúja. A fiúk elég féltékenyek voltak miatta, de tudták, hogy Zaynnel különleges kapcsolatunk van, nem véletlenül kért meg. Hiányzik ez a kapcsolat. Az utóbbi időben elhanyagoltuk egymást. Nem is kicsit. De ez szinte mindenkivel így van. Senki nem beszél senkivel. Ha mégis, akkor az már csodával határos módon történik. Oké, lehet kicsit túlzásba estem, de tényleg nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy anno.
Niall eltemette és meggyászolta Hope-ot, a lányhoz és a szerelmükhöz méltóan. Jobban viselte, mint azt gondoltuk. Most, úgy tudom Harrytől, hogy egy Palma nevű lánynak udvarol. Liamről és Sophiarol már jó ideje senki nem hallott semmit. Twitterről tudjuk, hogy még élnek. Ami elég gáz.
Harry pedig... nos, Harry szerelmes. És borzasztóan gyáva. Fél éve elmentünk és megvettük az eljegyzési gyűrűt, de fél odaadni Evenek. Szóval csak vannak, szerelmesek, ezért várnak. Nem tudom meddig fog fenn maradni ez a kapcsolat. Lehet, hogy az idó fogja tönkre vágni. Nem tudom. Louis újra összejött Eleanorral. Azóta csak akkor keres, ha épp szakítanak, vagy ha holtrészeg. Ez a kettő általában együtt jár. Ezért egy ideje már nem reagálok a hívásaira. Harry szerint nagyon ráállt a piára. Azt hiszem, csalódtam benne. Talán ezért adtam fel. Talán nem. Én sem tudom pontosan. Egyszerűen csak kitöröltem az érzéseimet iránta. A mai napig úgy teszünk mintha meg sem történt volna. Kamasz szerelem volt az egész. Sőt, valójában nem is létezett.
A turné utáni heteket azzal töltöttem, hogy kiadókat jártam. Harry végülis meggyőzött a tehetséges költői képességeim felől, így úgy döntöttem, teszek egy próbát. Egy verseskötetet mindenképp kiszerettem volna adni. De mind visszautasítottak, így hát hamar feladtam és visszatértem Holmes Chapelbe. Újra Penelopééknál próbáltam szerencsét. Nem jött össze. A három kisördög az agyamra ment, két hete újra felmondtam. Megbékéltem Robinnal, sőt, egy kicsit meg is szerettem. Odaköltözött hozzánk, és lányaként szeret. Nekem ez még nem igazán megy, de igyekszem. Megérdemli. Rendes férfi, szereti anyut, és jó arc. (Az utóbbit sose mondanám a szemébe.)
A mai nap viszont más volt, mint az összes többi. Londonba költözöm.
Harryvel azt beszéltük, hogy 10-re ideér értem és a csomagjaimért. Persze, azt egy szóval sem említette, hogy hozza magával Louist és Eleanort is. Ahogy azt sem, hogy "megtisztelő" helyem lesz a hátsó ülésen Eleanor mellett.
Így történhetett meg, hogy most egy benzinkúton állok, egy pohár kávéval a kezemben azzal a lánnyal szemben, akit egyszer valóban gyűlöltem. Talán még most is velőmből gyűlölöm. Gyönyörű. A kocsinak dőlve áll, a lábait keresztbe teszi. Fehér ingje kissé kivágott, ízlésesen emeli ki domborulatát. Hosszú, hullámos, barna hajában egy nárcisz virít sárgán. Komolyan nem hibáztathatom Louist, amiért beleszeretett. Egyszerűen gyönyörű. A csend kínos és szikrázó közöttünk, mikor a két fiú végre kisétál a péksütikkel.
- Elég sokáig tartott srácok - veszem ki Louis kezéből a pogácsával teli zacskót. Ahogy oda nyúlok, keze az enyémet érinti és összeakad a tekintetünk. Szinte perzselő, ahogy ujjai hozzám érnek. Akkor is, ha szinte meg se történt. Ezért gyorsan elkapom a kezem és a zacskóval messzebb is kecmergek tőle. Louis egy szóra sem méltat, Eleanorhoz sétál és mosolyogva magához öleli. A szívem fájdalmasan összeszorul ennek láttán. Igyekszem nem kifejezésre juttatni érzéseimet, amiket még éreznem sem volna szabad. Eleanor vigyorogva az ajkába harap.
- Mi a helyzet, szépfiú?
Oké, most dobom ki a taccsot. Az erdőt kezdem szemlélni a benzinkút mellett, csakhogy valamennyire elvonjam a figyelmem társalgásukról. Harryre nem számíthatok, mert a kocsi előtt járkálva Eve-vel telefonál.
Így hát ott szobrozok az erdő előtt, a kocsi mellett, pogácsák tömkelegét tuszkolva a számba, csakhogy csináljak valamit. Louis rágyújt, habár ezt csak a szagból állapítom meg, mert nem merek arrafelé fordulni.
A telefon rezegni kezd a zsebemben. Néhány másodpercig fontolgatom, hogy előhalásszam-e, aztán végül megteszem. Anyu az.
- Hali.
- Szia, Kincsem! - szól boldogan, ami nemigen illik a képbe. Túl komor minden. - Merre vagytok?
- Valahol Holmes Chapel és London között - felelem unottan nagyot kortyolva a kávéból.
Anyu olyan hosszasan és fájdalmasan sóhajt fel, ahogy azelőtt sosem hallottam.
- Louis a gáz, igaz? - kérdezi suttogva.
- Mi? Dehogyis, minden oké, csak unalmas az út. - hazudok, mert még magamnak se merem bevallani, hogy nem ez az igazság.
- Lehetetlen eset vagy, Gemma Anne Styles - jelenti ki anyu.
- Ja, én is szeretlek - motyogom a cipőm orrával a földet túrva.
- Kapd össze magad, Gemma! A szerelem jó és boldog érzés, nem szenvedés és kín! Azonnal hagyd ezt abba! Ez így nem rendjén való!
Felsóhajtok.
- Komolyan beszélek! Amúgy is, ha ennyire szereted, simán megszerezheted magadnak. Gyönyörű leányt szültem és nem hagyom, hogy ezt ő vagy bárki más megtagadja. Szedd össze magad!
Elmosolyodtam anyu biztatására.
- Köszi, anyu.
Szinte hallom, ahogy megkönnyebbülten elmosolyodik.
- Szorítok Bogaram! - mondja és ez a végszava. Leteszi a mobilt.
- Mehetünk?
- Aha - bólintok és újra beülök Eleanor mellé. Az út további felében csendben maradok és hallgatom a hármas társalgását, annak ellenére, hogy cseppet sem izgat.
Londonba érve az ideiglenes szálláshelyem előtt Zayn vigyorog rám. Na, erre igazán nem számítottam.
- ZAYN! - kiáltok a nyakába ugorva. Nem szól. Szavak nélkül mondja el mennyire hiányolt. Úgy szorít, mintha soha többet nem volna hajlandó elhagyni. Pedig elvben sosem hagytam el. Alig kapok levegőt, de a világért nem szólnék neki.
Miután elenged, bepakoljuk a bőröndöket és Zayn óvatosan rám sandít.
- Sétálunk egyet? Gondolom, szeretnél beszélgetni. - mosolyog rám félénken.
- Mehetünk - bólintok mosolyogva.
***
Zaynnel már vagy fél órája kerülgetjük a forrókását, de nem hajlandó rákérdezni arra, amire nyilvánvalóan kíváncsi, én meg őszintén szólva nem akarok róla beszélni. Így aztán csendben ülünk a Hyde Park egyik szegletében a csokoládé-eper-sárgadinnye fagylaltjainkat kanalazva.
- Tudod... - kezdem.
- Igen? - hirtelen fordítja felém a fejét tele megértéssel és kíváncsisággal is. Zayn mindig meglep. Annyi, mindent képes érezni egyszerre, hogy az már szinte lehetetlen. Elképesztő ember, és hihetetlenül hálás lehetek a barátságáért. Habár már régóta mindketten érezzük, hogy kezdünk szétesni. Talán ezért küzd ennyire. Túl régi és túl tökéletes kapcsolat ahhoz, hogy egyszerűen hagyjuk szétszakadni.
- Komoly ok miatt költözök, nem holmi baromságért. - harapok a tölcsérem szélébe. Zayn arckifejezése megváltozik. Meglepődik. Valószínűleg nem ezt várta. Biztosan nem erre számított.
- Igen...?
Kissé aggódva a reakciótól az ajkamba harapok.
- Szeretnék kiadni egy verseskötetet. Holnap elmegyek néhány kiadóhoz.
- Verseskötetet?! - kerekedik ki a szeme - Mióta írsz te verseket?! - Eddig Harryn és anyán kívül az ég adta egy világon senki sem tudott róla. Eddig.
- Hm... Eleinte dalok voltak. Nektek. Harry dalai közül jó sok hozzám tartozik, de most nem ez a lényeg - legyintek hadarás közben - Aztán rájöttem, hogy én nem is igazán akarok hozzá dallamot, mert kevésbé konkrétak. A versek... Szóval, elkezdtem verseket írni, mert... valahogy... jobban kitudtam fejezni magamat velük - vonok vállat. - És, ezt akarom csinálni. Költőnő akarok lenni - vonok vállat újból. Úgy teszek, mintha nem érdekelne. Mintha nem számítana. Mintha nem érdekelne mit fog mondani, vagy reagálni. Mintha nem lenne fontos az sem, hogy egy ilyen komoly döntést hoztam. Mintha nem lenne fontos az egész. Úgy teszek, mintha semmi sem számítana. Közben pedig mindent feltettem. Mert azokban a papírokban, amiket most Zayn kezébe gyömöszölök és holnap egy kiadó társulat íróasztalán lesz, azokban a papírokban az egész lényem bennem van. Minden, ami vagyok, ott van. Minden. Ez ijesztő. Ezen sok múlik. Ezen minden múlik. Az életem egy póker meccs és most mindent feltettem. All in.
Zayn lapozgatni kezdi az oldalakat, hümmög és egyértelműen meg van döbbenve. Nem olvassa el egyiket sem, csak a címeket nézegeti. Aztán meglát egyet, amin megakad a szeme.
- Requiem egy szerelemért? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Louis - bólintok egyetértően.
- Szóval, lezártad? - kérdezi végig futva a versen.
- Elképzelni se tudod mennyire - mosolyodok el büszkén. Pedig csak szeretném, hogy ez ne legyen hazugság. Van idő, mikor nem is az. Zayn is mosolyog. Eleinte csak halványan, aztán a mosolya szélesedik és átölel. Újra. Hiányzott az ölelése. Nagyon hiányzott. Az egész ember hiányzott. Bárcsak megtudnánk menteni a barátságunk. Bárcsak rendbe hozhatnánk az elhanyagolt hónapokat... ó, Zayn!
- Tudom, hogy gonosz az, amit most mondok, de... örülök, hogy semmi nem lett köztetek. Sokkal jobbat érdemelsz nála. Te ennél az egésznél sokkal többet érsz.
- Tudod... - kezdem.
- Igen? - hirtelen fordítja felém a fejét tele megértéssel és kíváncsisággal is. Zayn mindig meglep. Annyi, mindent képes érezni egyszerre, hogy az már szinte lehetetlen. Elképesztő ember, és hihetetlenül hálás lehetek a barátságáért. Habár már régóta mindketten érezzük, hogy kezdünk szétesni. Talán ezért küzd ennyire. Túl régi és túl tökéletes kapcsolat ahhoz, hogy egyszerűen hagyjuk szétszakadni.
- Komoly ok miatt költözök, nem holmi baromságért. - harapok a tölcsérem szélébe. Zayn arckifejezése megváltozik. Meglepődik. Valószínűleg nem ezt várta. Biztosan nem erre számított.
- Igen...?
Kissé aggódva a reakciótól az ajkamba harapok.
- Szeretnék kiadni egy verseskötetet. Holnap elmegyek néhány kiadóhoz.
- Verseskötetet?! - kerekedik ki a szeme - Mióta írsz te verseket?! - Eddig Harryn és anyán kívül az ég adta egy világon senki sem tudott róla. Eddig.
- Hm... Eleinte dalok voltak. Nektek. Harry dalai közül jó sok hozzám tartozik, de most nem ez a lényeg - legyintek hadarás közben - Aztán rájöttem, hogy én nem is igazán akarok hozzá dallamot, mert kevésbé konkrétak. A versek... Szóval, elkezdtem verseket írni, mert... valahogy... jobban kitudtam fejezni magamat velük - vonok vállat. - És, ezt akarom csinálni. Költőnő akarok lenni - vonok vállat újból. Úgy teszek, mintha nem érdekelne. Mintha nem számítana. Mintha nem érdekelne mit fog mondani, vagy reagálni. Mintha nem lenne fontos az sem, hogy egy ilyen komoly döntést hoztam. Mintha nem lenne fontos az egész. Úgy teszek, mintha semmi sem számítana. Közben pedig mindent feltettem. Mert azokban a papírokban, amiket most Zayn kezébe gyömöszölök és holnap egy kiadó társulat íróasztalán lesz, azokban a papírokban az egész lényem bennem van. Minden, ami vagyok, ott van. Minden. Ez ijesztő. Ezen sok múlik. Ezen minden múlik. Az életem egy póker meccs és most mindent feltettem. All in.
Zayn lapozgatni kezdi az oldalakat, hümmög és egyértelműen meg van döbbenve. Nem olvassa el egyiket sem, csak a címeket nézegeti. Aztán meglát egyet, amin megakad a szeme.
- Requiem egy szerelemért? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Louis - bólintok egyetértően.
- Szóval, lezártad? - kérdezi végig futva a versen.
- Elképzelni se tudod mennyire - mosolyodok el büszkén. Pedig csak szeretném, hogy ez ne legyen hazugság. Van idő, mikor nem is az. Zayn is mosolyog. Eleinte csak halványan, aztán a mosolya szélesedik és átölel. Újra. Hiányzott az ölelése. Nagyon hiányzott. Az egész ember hiányzott. Bárcsak megtudnánk menteni a barátságunk. Bárcsak rendbe hozhatnánk az elhanyagolt hónapokat... ó, Zayn!
- Tudom, hogy gonosz az, amit most mondok, de... örülök, hogy semmi nem lett köztetek. Sokkal jobbat érdemelsz nála. Te ennél az egésznél sokkal többet érsz.
***
Másnap vagy 14 kiadóhoz elmegyek, minddel beszélek, és várok, majd kapok egy 'nem' választ. Elkeserít. Nagyon elkeserít, de, hát, minden kezdet nehéz, nem igaz? Ez a mondás tartja bennem a reményt. Meg Zayn és Harry biztató üzenetei. A 14. kiadó szájából elhangzott nem után, már leszakadnak a lábaim és semmi másra nem vágyom egy forró fürdőn kívül. Fohászkodva túróm át a táskám néhány fontért, de egy darab pennyt nem találok. Így aztán maradt a kőkemény gyaloglás. Egész út alatt, minden egyes lépésnél átkozom a napom minden egyes percét. Kb. 1,5 óra alatt érek Harry lakásához.
- Megjöttem! - kiáltok, és a lábammal becsapom az ajtót, mert a kezemben füzetek sokasága, táska és egy 1,5 literes flakon lóg. Mindent ledobálok rögtön a bejáratnál, nem foglalkozva azzal, hogy totál az út közepén van és akárki felbukhat benne. Túl fáradt vagyok a pakoláshoz. Még ahhoz is, hogy a helyére tegyem a dolgokat. Egyedül a füzeteket hagyom a kezemben. Soha nem hagynám sehol sem őrizetlenül.
- Nagyon király! - kiabál vissza Harry - Merthogy kéne egy kis segítség!
- Most melyik függönyt szakítottad el? - sóhajtva a konyhapultra rakom a füzeteket, de megfordulva nem éppen az a látvány fogad, amire számítok. Vagy, amire fel voltam készülve. Igaz, Louis részeg látványára este tízkor nem igazán lehet felkészülni.
- Gemma! - kiált a fiú - Te megértesz, ugye?! - odarohanna hozzám, de megbotlik a szőnyegben, így hasra esik előttem. Átöleli a bokámat. - Ugye, szerinted nem vagyok rossz ember? - fel néz rám. Olyan kétségbeesés van a tekintetében, hogy azt már nem bírom elviselni. Lehunyom a szemem, és lehajolok hozzá.
Louis életében először úgy néz rám, mintha az egész lénye tőlem függne. Ez pedig megrémiszt. Elképzelni se tudom, mint mondhatnék most. Kinyitom a szám, majd becsukom. Louis olyan kétségbeesetten vizslat, mintegy kisgyerek, aki teljesen egyedül maradt. Aki csak rám számíthat. És miért ne számíthatna rám?
Újra kinyitom a szám, de ekkor azonnal kidől. Egyszerűen csak nem tudja tartani már a fejét, így az nagy koppanással a földön végzi. Már alszik is. Jézusom, ez most mi volt?! Szépen, lassan felállok. Képtelen vagyok megszólalni, csak kérdőn nézek Harryre.
- Megint szakítottak - motyogja - megint berúgott. Eve már úton van.
Nem tudtam beszélni. Egyszerűen nem tudtam. Csak néztem ahogy Harry a kanapéra segíti barátját. Fogtam magam és minden szó nélkül felmentem a fürdőszobába. A lépcsőről még hallottam, ahogy Eve megérkezik, de aztán, ahogy a fürdőbe léptem, minden kikapcsolt. Képtelen voltam beszélni és képtelen voltam gondolkozni is. Csak mentem, mentem. Mentem egyenesen a fürdőszobába. Monoton ritmusban levetkőztem, fogat mostam, kibontottam a hajam, és belefeküdtem a forró vízzel teli kádba. Nem gondolkoztam, csak lehunytam a szemem. Csak voltam, de nem léteztem. Teljesen kikapcsoltam. Fel se fogtam, hogy mit csinálok, vagy, hogy mit nem. A következő dolog a fürdőkád óta, amit kezdek felfogni, az Louis hányásának takarítása. Nem tudom mikor és hogyan kerültem a nappali szőnyegére, csak azt tudom, hogy próbálom kisikálni a szőnyegből Louis méltóságának maradékait. Bár, lehet, tévedek. De továbbra se gondolkozom. Nem szeretnék. Kizárom a világot. Továbbra is. Ez is azon pillanatok egyike, amire nem szeretnék emlékezni. Nagyon nem. Eve átöleli a nyakamat, ami igazán jól esik. Tudja, mekkora szükségem van most erre az ölelésre. Abbahagyom a sikálást és hosszasat sóhajtok.
- Szüksége van rád Gemma...
Felhorkanok.
- Komolyan beszélek. Eleanor vagy saját maga miatt, nem is tudom pontosan, lehet, hogy csak szimplán a kapcsolat miatt, de totál tönkrement. Tudod, ez hányadik alkalom csak ebben a hónapban? A hatodik. Totál ráállt a piára. Ez így nem folyhat tovább.
- Mégis mit vársz tőlem?! - meglepődöm mennyire érces a hangom - Ő is tönkre tett engem! Hogy tudnék megmenteni valakit, ha még arra sem vagyok képes, hogy magamat megmentsem?!
- Megjöttem! - kiáltok, és a lábammal becsapom az ajtót, mert a kezemben füzetek sokasága, táska és egy 1,5 literes flakon lóg. Mindent ledobálok rögtön a bejáratnál, nem foglalkozva azzal, hogy totál az út közepén van és akárki felbukhat benne. Túl fáradt vagyok a pakoláshoz. Még ahhoz is, hogy a helyére tegyem a dolgokat. Egyedül a füzeteket hagyom a kezemben. Soha nem hagynám sehol sem őrizetlenül.
- Nagyon király! - kiabál vissza Harry - Merthogy kéne egy kis segítség!
- Most melyik függönyt szakítottad el? - sóhajtva a konyhapultra rakom a füzeteket, de megfordulva nem éppen az a látvány fogad, amire számítok. Vagy, amire fel voltam készülve. Igaz, Louis részeg látványára este tízkor nem igazán lehet felkészülni.
- Gemma! - kiált a fiú - Te megértesz, ugye?! - odarohanna hozzám, de megbotlik a szőnyegben, így hasra esik előttem. Átöleli a bokámat. - Ugye, szerinted nem vagyok rossz ember? - fel néz rám. Olyan kétségbeesés van a tekintetében, hogy azt már nem bírom elviselni. Lehunyom a szemem, és lehajolok hozzá.
Louis életében először úgy néz rám, mintha az egész lénye tőlem függne. Ez pedig megrémiszt. Elképzelni se tudom, mint mondhatnék most. Kinyitom a szám, majd becsukom. Louis olyan kétségbeesetten vizslat, mintegy kisgyerek, aki teljesen egyedül maradt. Aki csak rám számíthat. És miért ne számíthatna rám?
Újra kinyitom a szám, de ekkor azonnal kidől. Egyszerűen csak nem tudja tartani már a fejét, így az nagy koppanással a földön végzi. Már alszik is. Jézusom, ez most mi volt?! Szépen, lassan felállok. Képtelen vagyok megszólalni, csak kérdőn nézek Harryre.
- Megint szakítottak - motyogja - megint berúgott. Eve már úton van.
Nem tudtam beszélni. Egyszerűen nem tudtam. Csak néztem ahogy Harry a kanapéra segíti barátját. Fogtam magam és minden szó nélkül felmentem a fürdőszobába. A lépcsőről még hallottam, ahogy Eve megérkezik, de aztán, ahogy a fürdőbe léptem, minden kikapcsolt. Képtelen voltam beszélni és képtelen voltam gondolkozni is. Csak mentem, mentem. Mentem egyenesen a fürdőszobába. Monoton ritmusban levetkőztem, fogat mostam, kibontottam a hajam, és belefeküdtem a forró vízzel teli kádba. Nem gondolkoztam, csak lehunytam a szemem. Csak voltam, de nem léteztem. Teljesen kikapcsoltam. Fel se fogtam, hogy mit csinálok, vagy, hogy mit nem. A következő dolog a fürdőkád óta, amit kezdek felfogni, az Louis hányásának takarítása. Nem tudom mikor és hogyan kerültem a nappali szőnyegére, csak azt tudom, hogy próbálom kisikálni a szőnyegből Louis méltóságának maradékait. Bár, lehet, tévedek. De továbbra se gondolkozom. Nem szeretnék. Kizárom a világot. Továbbra is. Ez is azon pillanatok egyike, amire nem szeretnék emlékezni. Nagyon nem. Eve átöleli a nyakamat, ami igazán jól esik. Tudja, mekkora szükségem van most erre az ölelésre. Abbahagyom a sikálást és hosszasat sóhajtok.
- Szüksége van rád Gemma...
Felhorkanok.
- Komolyan beszélek. Eleanor vagy saját maga miatt, nem is tudom pontosan, lehet, hogy csak szimplán a kapcsolat miatt, de totál tönkrement. Tudod, ez hányadik alkalom csak ebben a hónapban? A hatodik. Totál ráállt a piára. Ez így nem folyhat tovább.
- Mégis mit vársz tőlem?! - meglepődöm mennyire érces a hangom - Ő is tönkre tett engem! Hogy tudnék megmenteni valakit, ha még arra sem vagyok képes, hogy magamat megmentsem?!
