13. Harmadik nap

Huhú :DD

Meghoztam az új részt, igaz nem este, és nem is túl korán, de itt van, úgyhogy kellemes olvasást! :)

Akik délután 3-ig írnak kommentet, azok nevét írom le, és húzom ki. (meg persze akik az előző 2 részhez komiztak).

Örülnék a kommenteknek! :)

Nem néztem át, szóval elnézést a lehetséges hibákért!

Puszi :*

Gőzöm nincs, hogy most örüljek vagy szomorkodjak. Azt se tudtam mi tévő legyek.
De lehet jobb az elejéről kezdeni. Pontosan úgy, ahogy az utóbbi napokban, 6-kor keltem, és minden erőmmel azon voltam, elkészüljek. Az odafele utat mégis gyalog tettem meg. A nap sütött. Jó ötletnek tűnt. Kicsit kipihenem magam a munka előtt, és sikerült is. Valamennyire.
Halkan dúdolva léptem be a kis szobába, Tina mellé ülve. Alig telt 5 talán 10 perc, Zara jelent meg az ajtóban.
- Nem tudom melyikőtök az, de az igazgató nő hívatott minket Gemma. Legyél akárki. - Olyan volt, mintha fojtogattak volna. És kétlem, hogy ez jót jelentett.
Halkan köhintettem egyet, talán a fájdalom enyhítése miatt, vagy zavarodottságom végett. Nem tudtam pontosan, de rossz volt. Nagyon rossz. Felálltam és kínos csendben felsétáltunk az irodába.
Feszengve ültem a székemben. Zara nem volt benn. Külön beszéltek velünk. Mint egy kihallgatás. "Gemma Anne Styles, letartóztatjuk fegyverrel való gyilkosság végett!". Hát, ez nagy. Na, várj így jobb: "Gemma Anne Styles, letartóztatjuk szépsséggel való gyilkolás végett!".
Hahaha, ez tetszik. Na, jó, azt hiszen ideje abbahagyni a poénkodást. Kihúztam magam.
- Ms. Styles... - igazgatta papírjait. Legszívesebben rávicsorogtam volna, hogy vagy kinyögi, vagy megfojtom. - Úgy döntöttünk Zara Swartzot vesszük fel helyetted. Sajnáljuk, hogy ránk pocsékoltad az időde...
- én is - vágtam rá és felálltam. A nő ajka egy vonallá torzult, felhúzta szemöldökét... gúny. Mindenhol gúny zeng. Undorító.
- Köszönjük, hogy itt volt - állt fel a nő. Kikísért. Éreztem, hogy azt suttogja dühösen: "Tűnj már innen!".
Zayn felröhögött, mikor elmeséltem neki. Szerinte csak beképzeltem.
- Akkor most jössz turnézni? - kérdezte.
- Nem tudom még. Sok a program... - motyogtam zavarban.
- Hihetetlen vagy, Gemma! Nem dolgozol! Akkor mért nem jössz? - csattant fel. A fejem ingattam. Ez így nem jó. A kismacskát az ölembe vettem. Simogatgattam. Anyu imádja, mármint a macskát, nem azt ha simogatgatom, az furi lenne. Pippinek nevezte el. Ne kérdezétek mi okból. Gőzöm nincs, de úgy gondolom jobb is így. - Itt vagy? - csattant fel Zayn újból.
- Aha - bólintottam - én csak gondolkozom.
- min? Mégis min?
- Mindenen Zayn. Ez nem olyan egyszerű. Bonyolultabb, mint hinnéd.
- Mi lehet ebben olyan bonyolult? Megígérted Gemma!
- Tudom, de...
- Na, jó, ennek semmi értelme! Nincs semmiféle de... gyere velünk.
- Miért tenném? - motyogtam.
- Mert megígérted! Jézusom, Gemma, mi van veled?! Te nem ilyen vagy! - nem tudtam, hogy mit mondjak. - Szuper - motyogta - Tudod, hogy azt csinálsz amit akarsz, de lásd a következményeket is - nyomott ki Zayn.
Nem tudom mitől féltem pontosan. De rettegtem utánuk menni. Ijesztőnek tűnt, és nem tudom pontosan miért. Felkeltem és levettem a könyves polcról a Büszkeség és balítéletet. Úgy éreztem, hogy kicsit ki kell kapcsolnom. Teljesen, egy másik dimenzióba akartam menekülni. Erre pedig nincs jobb, egy jó könyvnél. Ez pedig az volt. A kanapéra dőltem. Egyik kezemmel Pippit simogattam, másik kezembe a könyvet szorongattam és csak faltam Jane Austen remekül megfogalmazott mondatait. Ez egészen sötétedésik húzodott, de aztán megjött anyu és félbe szakította a bált.
- Szia kincsem! - puszilt homlokon. - Pippi! - emelte fel vigyorogva a macskát.
- Milyen napod volt? - ültem fel és megdörzsöltem a szemem. Elfáradt az olvasásban.
- Kimerítő - sóhajtott anyu - és a tied, egyetlenem? - néha hányni tudtam volna anyu becézgetésétől, de ő ilyen volt. Nekem meg elkellett fogadnom.
- Borzalmas. Nem vettek fel. Azt hiszem összevesztem Zaynnel...
- összevesztetek? - ráncolta homlokát. Bicentettem.
- Azt hiszem, legalábbis. Kérdezte, hogy megyek-e turnézni. Azt mondtam, hogy nem tudom és rendesen felkapta a vizet.
- Ez érthető - bólintott. - Mért nem tudod? - ült mellém. Átölelt és a fülem mögé tűrte a hajam. Szeretem ha ezt csinálja. Ez a mozdulat azt súgalta: "Itt vagyok, és amíg itt vagyok ne merészelj szomorkodni!"
- Félek. Bár nem tudom pontosan mitől. Talán a csalódástól.
- Szívecském, most vagy fiatal. Most kell szeretni, most kell utálni, csalódni, örülni, most lehetsz őrült és most szerezheted meg Louist. - mosolyodott el a végre. Igazán kedveli a fiúkat... mindig is kedvelte. - Segítsek pakolni? - szerintem úgy dübörgött a válasz a testemben, hogy meghallotta.
- Kérlek - nevettem fel. 10 percen belül már a szobámba voltam. Anyuval a ruháimat válogattuk. Pontosabban én válogattam, anyu azt nézte a laptopomon mikor-hol-milyen idő lesz.
- Az minek? - mutatott anyu egy hosszú ruhára. Még Harrytől kaptam. Azthiszem karácsonyra? Igen, karácsonyra.
- Nem fogok minden egyes díjátadóra új ruhát venni, mert gondolom sok lesz...
- Jó, mondjuk ez érthető - vont vállat. Halkan felnevettem.  Hiányozni fog anyu.
- Téged nem zavar, hogy elmegyek? - kérdeztem halkan. Tudom, hogy ez most nehéz neki. Szeretné ha boldog lennék, de... ehhez elkell engednie... engem is. Ez kínzó lehet számára. A gyerekei nélküle válnak felnőtté. Nélküle találják meg a boldogságot. Fel nem tudom fogni mit érez most. Tudom, hogy fáj, még ha nem is mutatja, de azt, hogy mennyire fáj neki, még akkor se tudnám felfogni, ha kimutatná.
- Dehogyis. Csak próbálsz élni. Nem akadályozhatnám meg. Még akkor se ha zavarna - mosolygott. Őszíntének tűnt, de nem tudtam elhinni. Nem... nem akarom itt hagyni.
- Nem akarlak egyedül itt hagyni - haraptam az ajkamba.
- Nem leszek egyedül. Robin itt van velem. És vissza fogsz jönni. Te is és Harry is - suttogta el a végét. Odamásztam hozzá és magamhoz öleltem.
- Szeretlek anyu -  suttogtam és egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is téged kincsem. Mindennél jobban - súgta a fülembe. Megnyugtató volt. Szerettem a közelségét. Emlékszem, mikor Apu elhagyott, nagyon kicsi voltam, nem is értettem igazán mi folyik itt. Anyu akkor is erős volt, minket nyugtatott. Azt mondta: "Apu kicsit megváltozott. Szeretne máshová menni egy kis időre. De én itt vagyok, és mindennél jobban szeretlek titeket" - Gyere pakoljunk, mert lekésed a géped - vigyorgott.
- Még csak nem is géppel megyek - nevettem fel.
- Nyugi, Robinnal elviszünk - vigyorgott anyu. Beteg egy anyám van, ez már biztos.
- Köszönöm - mosolyodtam el, mire anyu megölelt.
- Mit húzol fel útra?
- Ezt - kaptam elő azonnal a zöld ruhám.
- Nem fogsz fázni? - kérdezte félve.
- Tudod, hogy nem vagyok fázós.
- Attól még megfázhatsz.
- De nem fogok - jelentettem ki. - Ne aggódj már ennyit - mosolyodtam el, mire rám mosolygott.
- Holnap reggel indulunk, ezt ne felejtsd el - bólogatott.
- Oké - mosolyodtam el