4. Zayn bakija

Sziasztok! 

BIG QUESTION: Érdekel valakit a sztori?

Mert kommenteket nem kapok, halványlilagőzöm nincs, hogy mit gondoltok a blogról/az adott részről. De nagyon érdekel a véleményetek. Ez ad ahhoz erőt, hogy folytassam. Szükségem van a véleményekre, a kritikákra.

Viszont nem akarom rátok erőltetni, hogy komizzatok, de örülnék ha kapnék véleményeket, kritikákat. 

Köszi a figyelmet 

Puszi 

Unottan vártam Anya és Robin között, amíg Harry megvette a jegyeket.

- Mi a gond Gemmie? - húzott mosolyogva magához Robin. Baaaah.

- Semmi probléma Robin - motyogtam udvariasan - ahelyett, hogy azt mondtam volna, amit eleinte akartam: "Mi van, fater nem látsz a nagy seggedtől? Te vagy itt a baj, ha nem jöttél még volna rá" - kissé fintorogva mire elengedett. Gemma-Robin 1-0. He.

- Nem rég felmondott, biztos hiányzanak neki a Vörösek - magyarázta anya, én pedig unottan bólogattam. Igen, tényleg hiányoznak. Alig vártam, hogy ott hagyjam őket a francba

- Felmondtál? - ért hozzánk Harry meglepődve

- Hosszú történet - sóhajtottam

- Mondanám, hogy ráérünk hugi, de 10 perc és kezdődik a film - mosolyodott el

- Tűnés - mosolygott anyu boldogan. Robin ujjait, anyuéra kulcsolta. Azt akarják, hogy el hányam magam? Mert akkor jó úton haladnak...

Pár perc múlva a mozi terembe értünk. A jegyellenőr egy fekete felzselézett hajú, tetovált fiú volt. Apró fény csillant meg a száján, ahogy felénk nézett. Ajakpiercing.

Harry hirtelen összekulcsolta az ujjaink. Én pedig értetlenül fordultam felé.

- Mindjárt - sziszegte a fogai közt enyhe dühvel a hangjában.

Anyu mosolyogva átadta a jegyeket a fickónak, aki, miután elmentem mellette, szélesen rám vigyorgott és éreztem, ahogy a fenekem bámulja. Ezt Harry is észrevette, úgyhogy maga elé vezetett.

- Már értem - sziszegtem vissza Harrynek.

- Mit? - kérdezte suttogva Robin

- Semmi közöd hozzá - vágtam rá - Harry helyet cserélhetnénk? Nem akarok egy vaddisznó mellett ülni - jelentettem ki. Robin kissé sértetten nézett rám. Gemma-Robin 2-0

Ha-ha ha-ha-haaa-ha-haaa ha-ha. Hangoztattam sátáni kacajt magamban.

- Gemma! - szólt rám dühösen anyu.

- Semmi baj, Annie. - fogta meg anyám kezét. Hányni fogok...

- Maradj csak ott Gemma - mosolygott Harry, én meg homlok ráncolva néztem az öcsémre.

- Leülnének végre? Nem láttam a trailereket! Ez fontos! - emelte fel a hangját dühösen egy férfi.

- Természetesen. Elnézést - nézett hátra Robin és leültetett minket. Gemma-Robin 2-1

Fortyogva ültem le a kényelmetlen mozi székre. Harryvel alapszabályunk, hogy a moziban fetrengeni kötelező, így gyorsan levettük a cipőink és törökülésben foglaltunk helyett.

- Nem az én gyerekeim - jelentette ki Anyu. Mire Robin felnevetett. Haha, tényleg nagyon vicces volt! Olyan jót röhögtem! Sírok a röhögéstől! Hogy lehet valakinek ilyen gáz humora?

- Ugye hozzád tartozik a poshadt lábszag Tarzanné? - hajolt a fülemhez Robin vigyorogva. Gemma-Robin 2-2

- Nekem egy gorilla ne beszéljen a bűzről - vágtam rá suttogva, mire Robin előre fordult a filmet nézve. Gemma-Robin 3-2

- Mért vagy ilyen gonosz Robbal? - hajolt a fülemhez Harry. A kérdés szerintem csak plusz volt, mert az ajakpiercinges jegyellenőr nagyon bámult...

- A filmet nézném - közöltem Harryvel. Ő bólintott és újra összekulcsolta az ujjaink - Nem kell eljátszanod, hogy a barátom vagy.

Az öcsémként is elég ijesztő vagy - jelentettem ki, mire felnevetett.

- Hidd el, ez hatásosabb - puszilta meg a kezem, mire csak megforgattam a szemem. Ő pedig felkuncogott. - Szeretlek - suttogta folytatva a színjátékot, tudva, hogy az ajakpiercinges a teremben járkál

- Nyalogatná máskor a barátnőjét? - lökte meg Harry fejét egy idős nő.

Azt hittem kiköpöm a kólám amit alig három tizedmásodperce kortyoltam be.

- Elnézést asszonyom - suttogta vissza Harry

- Befejeznék a susmorgást és az enyelgést? Filmezni jöttek! - förmedt ránk az ajakpiercinges. Harry megforgatta rá a szemét, és végre hagyott a filmre koncentrálni - a kezem azért nem engedte el. Sőt, a nagyujjával néha simogatta is. Ilyekor én a szemem forgattam, ő meg próbált nem nevetni. Nem volt valami nagy szám. A lány, azt hiszem Grace(?) Szívbeteg volt. A kórházban pedig megismerkedett egy bizonyos Peterrel, aki a film végére Gracenek adta a szívét, hogy tovább élhessen. Nem volt valami nagy szám, de tükrözte az igaz szerelmet. Ilyenre várok én is... De csak egy személytől fogadnám el igazán. Ez a fiú pedig Louis Tomlinson - ez, de undorítóan nyálas volt -. De ő másnak adta a szívét, és pár nap múlva mindketten az én - na, jó, Anyu - házába jönnek. Baah.

Már épp elaludtam volna, amikor megszólalt a Let me love you. Zayn csengője. Basszus, nem hívtam fel!

A legnagyobb sietséggel nyúltam az éjjeliszekrényemhez. Éppen ezért a telefont lelöktem a földre.

- A francba - szitkozodtam. Négykézláb indultam neki a telefon-expedíciómnak. Természetesen a lábam belecsavarodott a takaróba így leestem az ágyról. Ne-Yo abbahagyta az éneklést, a telefon elsötétült, így még lehetetlenebb volt, hogy nyerek. De nem adtam fel. Egy telefon mégse nyerhet ellenem! (Eleanor igen, hiszen ő olyan szép. Hosszú, barna haja van. Modell alkatú. Magas. Különleges. Brühühü.) Kúszva keresgéltem a telefonom és végül a sarokba megtaláltam. Felültem és a falnak dőlve Zaynre csörögtem.

- Soha nem veszed fel - dünnyögte

- Már aludtam - ásítottam

- Elfelejtettél?? - kérdezte tettetett sértődéssel Zayn

- Ühüm - bólogattam álmosan

- Hát akkor le is raklak - csámcsogott

- Mit eszel? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel, nem figyelve az előző mondatára, hiszen ismertem már annyira, hogy egyszerű, üres fenyegetés.

- Hamburgert - közölte egyszerűen

- Aha, az nekem is kell - jelentettem ki feltápászkodva és a szekrényemhez sétáltam - Mindjárt visszahívlak. Felöltözöm - jelentettem ki

- Elmész Mekibe? - sóhajtott Zayn nagyon jól ismerve

- Eltaláltad. Ne sóhajtozz - nyomtam ki Zaynt. Átcseréltem a karácsonyfákkal teli rövid pizsama nadrágom egy farmerre. Harry pólójára - még 2010-be loptam el az egyik Starbucks-os pólóját. Pontosan az óta használom pizsamaként - egy pulcsit húztam és halkan le fele indultam. Úgy éreztem magam, mint egy 17 éves kiskölyök, aki most szökik ki a házibuliba. Épp ezért hatalmas vigyor ült az arcomon. Végül szerencsésen kijutottam, bár egyszer felakadtam az ajtókilincsre, de végül annyi zörgésre, amit csaptam, nem kelt fel senki.

Ujjongva vettem elő a telefonom - miután visszazártam a bejárati ajtónk - és csörgettem meg Zaynt.

- Kijutottam - kiabáltam bele a telefonba vigyorogva. Ekkor már a sarkon jártam, ahol épp balra fordultam.

- Basszus, kilyukadt a retinám! - motyogta dühösen Zayn. Én meg röhögni kezdtem. - Tényleg nagyon vicces - motyogta sértődötten.

- Zayn - nevettem. Már könnyeztem a röhögéstől. - Azt dobhártyának hívják

- Nem mindegy? - vágta rá

- Neeem bírooom - röhögtem 11-kor London közepén az egyik ház falának támaszkodva

- Befejeznéd? Kösz - kezdett bele a szokásos szövegébe

- Zaynie. Perrievel beszélsz? - hallottam meg Doniya hangját a háttérből

- Nem. Gemmával - kiabált vissza - Gemma. Gáz van - szólt a telefonba halkan. Hangjáról azonnal rá lehetett jönni: tényleg baj van. - Perrievel veszekedtünk. Zavarja, hogy a családommal vagyok a szünetemben helyette

- Hogy mii? - hagytam azonnal abba a nevetést. Zayn felsóhajtott

- Perrie azt hitte, hogy végre találkozhatunk, mindent eltervezett, csak épp velem nem beszélte meg, és én pedig mást szerveztem. Perrie erre rávágta, hogy "nem fontos nekem", hogy "soha nem figyelek rá", "hogy nem szeretem igazán" és roppant dühös volt. Erre persze én is felidegesítettem magam és... elküldtem melegebb éghajlatokra - motyogta halkan

- ÚRISTEN!! - sikítottam fel hirtelen. Az egyik kertes ház előtt haladtam el, és a házőrző a szívbajt hozta rám

- Befejeznéd végre a kiabálást? Ez komoly - szólt rám dühösen Zayn

- Bocsi, csak szívrohamot kaptam - motyogtam még mindig sokkos állapotban pedig már 30 méterrel ezelőtt elhagytam Mr. Házörző "halálra rémisztelek, hogy szívinfarktusod legyen" Rotweiller-t. Amúgy van különbség a szívbaj, a szívroham és a szívinfarktus között? - Szóval elküldted a jó büdös francba?

- Finoman fogalmaztál - lelki szemeim előtt láttam, ahogy zavartan beletúr dús, fekete hajába

- Te jó ég Zayn mit mondtál neki? Pontosan.

- Muuuszáj? - nyavalygott. Már elképzelni se tudtam mit mondhatott szegény lánynak. Nagyon szégyellte magát. A hangjával átadta minden érzését. Szégyen, bánat, megbánás, gyötrőség, gyalázat, szerelem, hiány és... Sírhatnék.

- Nem - sütöttem le a szemem. - De segíteni könnyebben tudnék.

- Hogy... egy k*rva, hogy azt hiszi, minden róla szól, hogy ő a hibás, mert nem szólt, hogy akadjon le rólam, hogy ne feltételezzen rólam hülyeségeket, hogy menjen a pokolba... és..., hogy nincs szükségem rá - vékonyodott el a hangja. Régóta harcolhat a sírhatnékkal. Nem tudtam mit mondhatnék. Zayn lobbanékony ember, ezt Perrie is tudja, de lehet, hogy ez túl sok volt.

- Sírd el magad - mondtam halkan, szinte suttogva.

- Mi?

- Zayn. Ne tartsd benn a könnyeid. Könnyebb lesz. Megígérem.

- Úristen, Gemma, én nem akartam. Szeretem, nagyon. Imádom. Eszem ágában se volt megbántani. Nem akartam, csak... csak robbantam - sírta el magát - Nem tudom, hogy jöhettek ilyen szavak a számra, mikor mindennél többet jelent nekem - suttogta sírva. Meg akartam ölelni. Gyűlöltem, hogy ilyen távol van. Mért nem ölelhetem át?

-  Zayn minden rendbe fog jönni. Te szereted, ő szeret... Perrie is tudja, hogy lobbanékony vagy. Meg fog bocsátani, hidd el nekem Zayn. Csak várd, meg amíg mindketten megnyugszotok, oké? - nyugtatgattam halkan. Soha nem voltam a legjobb nyugtatás szempontjából, de mindig megtettem minden tőlem telhetőt.

- Köszönöm - suttogta

- Szeret Zayn, ezt te is tudod.

- Ezek után kételkedek benne - sóhajtott fájdalmasan

- Ne kételkedj! Ezek csak szavak voltak, nem érzel így. Szeretitek egymást. Igazán. Rendbe fogtok jönni - mosolyodtam el

- Szeretlek Gemm. – suttogta kissé megnyugodva. Talán mégse vagyok olyan rossz…

- Én is téged Zayn - mosolyogtam. Eközben már a mekihez értem - Figyi, ha már úgy is vonalban vagy... Mit vegyek? Big Mac vagy McWrap? - Zayn hangosan felnevetett

- Big Mac - vágta rá nevetve

- Akkor egy Big Macet kérnék - néztem a lányra

- Menüben? - kérdezett vissza

- Nem - vágtam rá

- Gemm, itt vagy? - kérdezte a telefonból Zayn

- Ühüm.

- Louisék komolyan mennek hozzátok?

- Úgy tűnik

- Ezek hülyék - röhögött fel - Már csak két nap van a turné folytatásáig. Holnap mennek?

- Nem tudom – motyogtam

- Hát ez érdekes lesz - nevetett fel. Ezzel nem tudtam ellenkezni. Robin, anyu, Harry, Louis, Eleanor, Én... Érdekes pár nap lesz- Ahh, nagyon nincs kedvem hozzájuk. Ki kéne dobni őket a házból. Két lábbal. Haha.

Másnap reggel ásítozva mentem le a lépcsőn a konyhába. Este miután hazamentem – mire hazaértem a hamburger sajnos elfogyott. Brühühü – hiába kerestem – na, jó a keresés az enyhe túlzás – a karácsonyfás pizsigatyám nem találtam. Tuti, hogy megszökött míg mekiztem. Pedig nem bántottam. Mindig szerettem. Lehet a mosógépet nem kedvelte. Szóval a pizsamanadrágom eltűnt, így Harry pólójába dőltem az ágyba.

Úgyhogy le is csak egy rohadt francia bugyiban mentem le, és hálát adtam az égnek, hogy kivételesen nem tangát húztam, mert Louisék valamikor megérkeztek és a kávéjukat iszogatták. De kezdem az elejétől. Szóval…

- Reggelt – ásítottam, ahogy a konyhapulthoz értem. Addig fel se tűnt a bárpultnál ücsörgő pár, amíg meg nem hallottam Eleanor hangját.

- Jó reggelt – mosolygott szélesen. Hányni fogok ettől a nőtől, esküszöm. A hangjára kipattantak a szemeim.

- Ó, sziasztok – motyogtam elpirulva. Tuti csak beképzeltem, de mintha Louis tekintette elidőzött volna a combomon. Itt kiabáltam magamra, hogy: „GEMMA FEJEZD BE A KÉPZELGÉST ÉS A PIRULÁST!”. Mellesleg alapjáraton nem vagyok szégyellős, de Louis előtt úgy tűnik elég rendesen.