NYERTESEK

Sziasztok!
Tudjátok, megígértem, hogy kihúzok a mai nap folyamán egy nevet akinek előre elküldöm a 14. részt.
Hát, kihúztam :D
A nevek (ABC sorrendben):
 - Brigi K.
- Justagirl
-Krisztina Baranyai
- Lucy E.
- Petra Muffin
- Tina T.
Végül is annyira belejöttem a húzgálásba ( :DDDDDD ), hogy úgy döntöttem, kihúzok még két embert.
Akit másodiknak húztam ki, az a rész felét kapja, akit pedig harmadiknak annak a rész negyedét küldöm el.
Remélem örültök neki, és az is fog komizni mostantól aki eddig nem. :D
Gyors leírom ki az a három ember akit """nyerteseknek""" hívhatunk, aztán regélnék még egyet :D
1. Krisztina Baranyai
2. Lucy E.
3. Petra Muffin
Gratulálok csajok! <3 Kérlek írjatok nekem egy e-mailt erre a címre: emmullins10@gmail.com
Csak mert béna vagyok, ésnem tudom lenyomozni a mail címetek!
Szóvaaaal.
Nagyon-nagyon szeretném megköszönni az összes kommentelőnek, akik eddig kommenteltek. Imádlak titeket! Sok-sok puszit küldök!
Nem tudjátok felfogni, milyen jól esik mikor olvasom a kommentjeiteket :DD Akkora vigyor van az arcomon :DD ésazt elég nehéz levakarni onnan. :DDDD
Szeretném, hogy akik eddig kommenteltek - az újak is :P akik a játéktól kezdve komiztak - folytatnák ezt a jó szokásukat, és akik eddig még nem kommenteltek azok átvennék ezt a remek szokást, mely megmelengeti a szívem :DDDD <3
Persze az """adakozás""" senki számára sem kötelező! :DDD
Na, abbahagytam a gázos poénkodásomat (csak vhol muszáj kiélnem a borzalmas humorom)
És cseppet sem komolytalanul, nagy vigyorral a számon pusziltatom az olvasóim!
(Mert most már tehetem többes számba :DDDDD )
U.i.: Csináljunk majd még ilyen """""""nyereményjátékos"""""""" cuccost?
Mindegyik kommentre válaszolok, bár ne lepődjetek meg, ha egy hónap elteltével. Ma mindegyik komira válaszoltam - egy csomó volt amit nem láttam o.o - úgyhogy aki várta volna a válaszom, most megnézheti. :)

13. Harmadik nap

Huhú :DD

Meghoztam az új részt, igaz nem este, és nem is túl korán, de itt van, úgyhogy kellemes olvasást! :)

Akik délután 3-ig írnak kommentet, azok nevét írom le, és húzom ki. (meg persze akik az előző 2 részhez komiztak).

Örülnék a kommenteknek! :)

Nem néztem át, szóval elnézést a lehetséges hibákért!

Puszi :*

Gőzöm nincs, hogy most örüljek vagy szomorkodjak. Azt se tudtam mi tévő legyek.
De lehet jobb az elejéről kezdeni. Pontosan úgy, ahogy az utóbbi napokban, 6-kor keltem, és minden erőmmel azon voltam, elkészüljek. Az odafele utat mégis gyalog tettem meg. A nap sütött. Jó ötletnek tűnt. Kicsit kipihenem magam a munka előtt, és sikerült is. Valamennyire.
Halkan dúdolva léptem be a kis szobába, Tina mellé ülve. Alig telt 5 talán 10 perc, Zara jelent meg az ajtóban.
- Nem tudom melyikőtök az, de az igazgató nő hívatott minket Gemma. Legyél akárki. - Olyan volt, mintha fojtogattak volna. És kétlem, hogy ez jót jelentett.
Halkan köhintettem egyet, talán a fájdalom enyhítése miatt, vagy zavarodottságom végett. Nem tudtam pontosan, de rossz volt. Nagyon rossz. Felálltam és kínos csendben felsétáltunk az irodába.
Feszengve ültem a székemben. Zara nem volt benn. Külön beszéltek velünk. Mint egy kihallgatás. "Gemma Anne Styles, letartóztatjuk fegyverrel való gyilkosság végett!". Hát, ez nagy. Na, várj így jobb: "Gemma Anne Styles, letartóztatjuk szépsséggel való gyilkolás végett!".
Hahaha, ez tetszik. Na, jó, azt hiszen ideje abbahagyni a poénkodást. Kihúztam magam.
- Ms. Styles... - igazgatta papírjait. Legszívesebben rávicsorogtam volna, hogy vagy kinyögi, vagy megfojtom. - Úgy döntöttünk Zara Swartzot vesszük fel helyetted. Sajnáljuk, hogy ránk pocsékoltad az időde...
- én is - vágtam rá és felálltam. A nő ajka egy vonallá torzult, felhúzta szemöldökét... gúny. Mindenhol gúny zeng. Undorító.
- Köszönjük, hogy itt volt - állt fel a nő. Kikísért. Éreztem, hogy azt suttogja dühösen: "Tűnj már innen!".
Zayn felröhögött, mikor elmeséltem neki. Szerinte csak beképzeltem.
- Akkor most jössz turnézni? - kérdezte.
- Nem tudom még. Sok a program... - motyogtam zavarban.
- Hihetetlen vagy, Gemma! Nem dolgozol! Akkor mért nem jössz? - csattant fel. A fejem ingattam. Ez így nem jó. A kismacskát az ölembe vettem. Simogatgattam. Anyu imádja, mármint a macskát, nem azt ha simogatgatom, az furi lenne. Pippinek nevezte el. Ne kérdezétek mi okból. Gőzöm nincs, de úgy gondolom jobb is így. - Itt vagy? - csattant fel Zayn újból.
- Aha - bólintottam - én csak gondolkozom.
- min? Mégis min?
- Mindenen Zayn. Ez nem olyan egyszerű. Bonyolultabb, mint hinnéd.
- Mi lehet ebben olyan bonyolult? Megígérted Gemma!
- Tudom, de...
- Na, jó, ennek semmi értelme! Nincs semmiféle de... gyere velünk.
- Miért tenném? - motyogtam.
- Mert megígérted! Jézusom, Gemma, mi van veled?! Te nem ilyen vagy! - nem tudtam, hogy mit mondjak. - Szuper - motyogta - Tudod, hogy azt csinálsz amit akarsz, de lásd a következményeket is - nyomott ki Zayn.
Nem tudom mitől féltem pontosan. De rettegtem utánuk menni. Ijesztőnek tűnt, és nem tudom pontosan miért. Felkeltem és levettem a könyves polcról a Büszkeség és balítéletet. Úgy éreztem, hogy kicsit ki kell kapcsolnom. Teljesen, egy másik dimenzióba akartam menekülni. Erre pedig nincs jobb, egy jó könyvnél. Ez pedig az volt. A kanapéra dőltem. Egyik kezemmel Pippit simogattam, másik kezembe a könyvet szorongattam és csak faltam Jane Austen remekül megfogalmazott mondatait. Ez egészen sötétedésik húzodott, de aztán megjött anyu és félbe szakította a bált.
- Szia kincsem! - puszilt homlokon. - Pippi! - emelte fel vigyorogva a macskát.
- Milyen napod volt? - ültem fel és megdörzsöltem a szemem. Elfáradt az olvasásban.
- Kimerítő - sóhajtott anyu - és a tied, egyetlenem? - néha hányni tudtam volna anyu becézgetésétől, de ő ilyen volt. Nekem meg elkellett fogadnom.
- Borzalmas. Nem vettek fel. Azt hiszem összevesztem Zaynnel...
- összevesztetek? - ráncolta homlokát. Bicentettem.
- Azt hiszem, legalábbis. Kérdezte, hogy megyek-e turnézni. Azt mondtam, hogy nem tudom és rendesen felkapta a vizet.
- Ez érthető - bólintott. - Mért nem tudod? - ült mellém. Átölelt és a fülem mögé tűrte a hajam. Szeretem ha ezt csinálja. Ez a mozdulat azt súgalta: "Itt vagyok, és amíg itt vagyok ne merészelj szomorkodni!"
- Félek. Bár nem tudom pontosan mitől. Talán a csalódástól.
- Szívecském, most vagy fiatal. Most kell szeretni, most kell utálni, csalódni, örülni, most lehetsz őrült és most szerezheted meg Louist. - mosolyodott el a végre. Igazán kedveli a fiúkat... mindig is kedvelte. - Segítsek pakolni? - szerintem úgy dübörgött a válasz a testemben, hogy meghallotta.
- Kérlek - nevettem fel. 10 percen belül már a szobámba voltam. Anyuval a ruháimat válogattuk. Pontosabban én válogattam, anyu azt nézte a laptopomon mikor-hol-milyen idő lesz.
- Az minek? - mutatott anyu egy hosszú ruhára. Még Harrytől kaptam. Azthiszem karácsonyra? Igen, karácsonyra.
- Nem fogok minden egyes díjátadóra új ruhát venni, mert gondolom sok lesz...
- Jó, mondjuk ez érthető - vont vállat. Halkan felnevettem.  Hiányozni fog anyu.
- Téged nem zavar, hogy elmegyek? - kérdeztem halkan. Tudom, hogy ez most nehéz neki. Szeretné ha boldog lennék, de... ehhez elkell engednie... engem is. Ez kínzó lehet számára. A gyerekei nélküle válnak felnőtté. Nélküle találják meg a boldogságot. Fel nem tudom fogni mit érez most. Tudom, hogy fáj, még ha nem is mutatja, de azt, hogy mennyire fáj neki, még akkor se tudnám felfogni, ha kimutatná.
- Dehogyis. Csak próbálsz élni. Nem akadályozhatnám meg. Még akkor se ha zavarna - mosolygott. Őszíntének tűnt, de nem tudtam elhinni. Nem... nem akarom itt hagyni.
- Nem akarlak egyedül itt hagyni - haraptam az ajkamba.
- Nem leszek egyedül. Robin itt van velem. És vissza fogsz jönni. Te is és Harry is - suttogta el a végét. Odamásztam hozzá és magamhoz öleltem.
- Szeretlek anyu -  suttogtam és egy puszit nyomtam a halántékára.
- Én is téged kincsem. Mindennél jobban - súgta a fülembe. Megnyugtató volt. Szerettem a közelségét. Emlékszem, mikor Apu elhagyott, nagyon kicsi voltam, nem is értettem igazán mi folyik itt. Anyu akkor is erős volt, minket nyugtatott. Azt mondta: "Apu kicsit megváltozott. Szeretne máshová menni egy kis időre. De én itt vagyok, és mindennél jobban szeretlek titeket" - Gyere pakoljunk, mert lekésed a géped - vigyorgott.
- Még csak nem is géppel megyek - nevettem fel.
- Nyugi, Robinnal elviszünk - vigyorgott anyu. Beteg egy anyám van, ez már biztos.
- Köszönöm - mosolyodtam el, mire anyu megölelt.
- Mit húzol fel útra?
- Ezt - kaptam elő azonnal a zöld ruhám.
- Nem fogsz fázni? - kérdezte félve.
- Tudod, hogy nem vagyok fázós.
- Attól még megfázhatsz.
- De nem fogok - jelentettem ki. - Ne aggódj már ennyit - mosolyodtam el, mire rám mosolygott.
- Holnap reggel indulunk, ezt ne felejtsd el - bólogatott.
- Oké - mosolyodtam el

12. Második nap

Hello!

Sajnálom, hogy már nagyon régóta nem volt rész, nem így terveztem, de borzalmasan sok dolgom és tanulnivalóm van mostanában. Eléggé aggódok a felvételi miatt...

De nem fárasztallak titeket ezzel xd

Ezt a részt az éjszaka közepén írtam félálomba és hatalnas hülyeségeket írtam.

Mint például:

"Az angyal meghalt. Minden rendben volt. Hazamentek, és boldogan éltek, míg meg nem haltak."

Meg:

" - Css, Jeremiah! Jane rakd le a kisbabát! - szólt rájuk Tina. Olyan ismerős... szinte bizsergést érzek. És olyan... mintha parázs ugrott volna a mellemre. De sokkal inkább én ugrottam. Lehet... mégis jó óvonőnek lenni."

Szóval... nos, igen.

Volt néhány olyan mondatom is benne, hogy: "Szeretem Daemont!" "Ne! Itt egy arum!"

"Szereelmeeees vagyok Daemonbe!"

Ezek a mondatok azért jöttek elő, mert aznap olvastam ki J. L. Ónix c. könyvét (Obszidián 2. része). Ajánlom az olvasását! :D

Addig is olvassátok ezt a borzalmat :P

U.i.: Ez a rész tényleg nem túl jó, estére megpróbálom hozni a következőt. A holnapi nap folyamán pedig elküldöm annak a komizónak akinek kihúzom a nevét azt a részt amikor Gemma elmegy a fiúkhoz. Fontos! Aki többször komizik, annak annyiszor kerül be a neve, ahányszor komizott.

Remélem kellemesen telt a karácsonyotok! <3

Miután szerencsésen hazatértem és elolvastam anyu levelét, mi szerint ma Robinnál alszik, és csak holnap este jön haza, mert szabadnapos, és, hogy kaját találok a hűtőbe, zárjak be mindent és vigyázzak magamra, csináltam a cicának tejbe áztatott kenyeret és a nappaliba helyeztem magam mellé. Elővettem a laptopom és írtam egy smst.
Én: Jelen :)
Zayn: Mi is. Már hívunk. :D
Ahogy elolvastam az üzenetet a gépem képernyőjén megjelent Zayn és Harry.
- Sziasztok - integettem vigyorogva
- Hello Gemm - köszöntek egyszerre.
- Gemmaaaaa! - rohant melegítőbe a képernyőbe Liam. Mármint nem a képernyőbe rohant, csak... mindegy...
- ó, szia Liam - intettem neki is vigyorogva - Mit csináltok?
- Az előbb épp soundcheck volt. Mi pihenünk, Louis assz' Eleanorral beszél, Niall meg pizzáért ment, mert éhezünk. - sorolta el Harry.
- Louis itt van, és nem beszél Eleanorral, mert Eleanor épp Danielle-lel beszélget - sétált a képbe Louis, én  pedig nagyon de nagyon reméltem, hogy nem látszott a hangulatingadozás az arcomon, úgy ahogy Liamén. Mert az övén nagyon látszódott Danielle említése végett.
- Na, már csak Niall hiányzik a csapatból - nevettem fel - Szia Louis - néztem rá.
- Hello Gemma - mosolygott - Na, szorítsatok már nekünk is helyet - lökdöste arrébb Zaynt meg Harryt.
- Szorítunk anélkül is, hogy eltörnéd a csontunk - motyogta Zayn a vállát simogatva. Rólam meg nem lehetett lefacsarni a vigyort, olyan boldog voltam. Louis is marad beszélgetni!
- Bocsi - nevetett fel Louis, aztán oda szorultak valahogy a kamera elé.
- Mikor kezdtek? - vigyorogtam. Próbáltam magabiztosnak tűnni, de folyamatosan a kamerába pillantgattam, hogy jól nézek-e ki. Jézusom... ez nem az én gondolatom volt, oké?
- 2 óra múlva. Addig még Lounak be kell állítani a hajunk, és fel is kéne öltöznünk - sóhajtott Harry.
- És milyen volt az első nap? - vigyorgott Zayn.
- Milyen első nap? - kérdezte egyszerre a két L betűs hülye gyerek.
- Gemma óvodai napja. Tudod, dolgozik, ezért nem jön dolgozni - magyarázkodott Harry.
- Turnézni - javította ki Zayn, mire mind felnevettünk.
- Szóval? - nézett rám vigyorogva Zayn.
- Nem tudom. Tetszett is, meg nem is. Volt egy pont amikor totál kiakadtam, hogy egye már meg egyedül a vajas kenyeret, aztán...
- Milyen vajas kenyér? - húzta fel a szemöldökét Liam. - Kezd már az elejétől.
- Hát, az úgy volt, hogy felmentünk reggelizni a kölykökkel, aztán az egyik gyereket, Adamt, etetnem kellett, mert egyedül nem tudott enni - ráncoltam a homlokom értetlenül, mert igazából én se értettem milyen módon nem tud enni a 4-5 éves gyerek - én meg ideges lettem, hogy itt pattogtat. És az rossz volt. Igazából kételkedem abban, hogy ez a nekem való munka - sóhajtottam fel.
- Látjátok én megmondtam! - vigyorgott büszkén Harry.
- Ez még nem jelenti azt, hogy jön is turnézni. - kötözködött Louis
- Te nem ismered a nővérem - vágott vissza Harry.
- Befognátok? - nézett Zayn dühösen rájuk, mire ők ijedten összehúzták magukat. Köszi Zayn - Mért nem érzed annak?
- Mert valami hiányzik még ahhoz, hogy igazán szeressem a munkám, és gőzöm nincs, hogy mi az
- Hogy jöttél  erre rá? - kérdezte most Liam. Pszichológusokhoz keveredtem, vagy mi?
- Láttam a többi óvónőt. Egészen más a hozzáállásuk, mint nekem. Zara is ott volt. Sokkal több esélye van, mint nekem.
- Akkor jössz? - vigyorgott az öcskös.
- Hova? - nevettem fel.
- Turné - forgatta meg a szemét Louis.
- Jaa, nem. Ki várom a három napot. - mosolyogtam.
- Mégis minek? Úgy se fogsz már ott dolgozni - vonogatta a vállát Zayn.
- Kösz, ez biztató - sóhajtottam fel és hátradőltem.
- Gemma, nyugi már! - hajolt közelebb a kamerához Harry - Ha azt akarják, hogy ott dolgozz, felvesznek, ha viszont nem, akkor az azt jelenti, hogy nem ez a neked való munka. Minden okkal történik - mosolygott, mire elmosolyodtam. Igaza volt. Olyan, mintha a szívem dobogása lelassult volna, egész lényem megnyugodott, és lelassult.
- Piizzaaaa! - kiabált Niall, mire Harry kivágta magát a székből, persze ebből az lett, hogy elhasalt, de pillanatokon belül fel is állt, azt kiabálva, hogy "Jól vagyok"
- Nem az én öcsém, jó? - motyogtam.
- Hé! - hallottam meg felháborodását, mire felröhögtem.
- Ez az igazság - vonogattam a vállam. Pár percen belül mind az öten ott ültek a kamera előtt, pizzát zabálva
- Miau - mászott a kamerába ... Kell ennek a macskának egy név, de sürgősen
- A' meg mi?! - kérdezte teli szájjal Niall, közelebb hajolva a kamerához. Harry azonnal tarkón ütötte a pizzáját zabálva. Mit ne mondjak, szörnyen gusztusosak voltak. Hogy lehet szerelmes beléjük 6.000.000 lány?
- Egy macska, te tökéletlen - aztán értetlenül fordult felém - Mióta van nekünk macskánk?
Felnevettem. Ezek hülyék... - Ma óta. Azt hittem, hogy valami hülye hapsi aki elakar rabolni, és elakarja adni a szerveim a fekete piacon vagy éppen elad prostituáltnak. Úgyhogy elkezdtem fenyegetőzni a táskámmal, aztán kiderült, hogy csak ez kiscica volt. - illusztráltam a helyzetet, rendkívül profi módon.
- Pont olyan hülye, mint az öccse - csóválta a fejét vigyorogva Louis.
- Héééé - néztem sértődőtten a kamerába
- Ah, Harry hülyébb - legyintett Liam, mire felnevettem
- Köszönöm
Néha megjelent Louise is és csinált pár igazítást a hajukon. Jól esett, hogy koncert előtt hajlandóak voltak velem lenni.
***
Újból 6 órai kelés, elképesztő gyorsaságú rohanás a fürdőbe, hogy elkészüljek. Egy gyors reggeli, fel a buszra, és irány az ovi. Megfogadtam, hogy oda többé nem megyek gyalog a hatalmas sártenger miatt.
Nagyjából negyedórámba telt mire a buszmegállóhoz értem. Onnan még 5-10 perc gyaloglás várt rám az óvodáig, de végülis odaértem. Az már más kérdés, hogy tök sárosan és lucskosan... de ott voltam és ez volt a fontos.
Legalábbis addig. Most az a fontos, hogy mosolygjak és remekül végezzem a munkámat. Az első 5 percben, keményen próbálkoztam. Aztán egy kislány - azt hiszem Elsának nevezték -  a hajamat kezdte tépni.
- Hol van az anyukám???! -rikácsolta - Az anyukámat akarom! - Krisztusom, ezek rosszabbak, mint a szörnyetegek. Még Edward Cullennél is rosszabb, bár nem tudom mért pont ő ugrott be.
- Elsa, anyukád nem sokára  jön érted - mosolyogtam rá és igyekeztem úgy kivenni a hajam a kezéből, hogy ki ne tépje.
- Én most akarom!! - sikította - Anyát akarom!!!
- Én meg azt, hogy elenged a hajam - motyogtam, aztán rántott egyet a hajamon, mire hirtelen elvesztettem egyensúly érzékemet és a kispadra dőltem, elesve guggolásomból. Édes gyermek kacaj töltötte meg a folyosót. Nevetnem kellett, nem tudtam azzal foglalkozni, hogy Elsa egy egész hajcsomót kitépett a hajamból, ezt az is bizonyította, hogy a markában a hajamat szorongatta. De őszíntén nevetett, szeme csillogott a boldogságtól, és ez mindennél, sőt még annál is többet jelentett.
A következő pár óra nyugisan telt. A gyerekek megszokták a jelenlétem, és nem zargattak mindenféle kérdéssel, mint például, hogy van-e egy barbie babám vagy egy olyan teherszállító autóm ami kismalacokat szállít. A gyerekek legnagyobb szomorúságára nemmel kellett válaszolnom. De édes volt tőlük, hogy kérdezgettek. Kellemes volt az egész délelőtt. Sőt, az ebéd is. Talán azért ment ilyen egyszerűen, mert Zara nem kavart fel, és csak a picikre tudtam összpontosítani. Tina az egész napot csak végig mosolyogta. Ma enyém volt a terep. Szóval nekem kellett mesét is olvasnom.
- Mindenki kész? - mosolyogtam. Magamba vigyorogva neki álltam a dalnak: "- Igenis kapitány!
- Hangosabban!
- Igenis kapitány!
- Oooooo kilakik oda lent kit rejt a víz?
- Spongya Bob kocka!..."
- Igen - hallottam egy egybefolyó kiáltást. Mindenki a kiságyában feküdt.
- Akkor mondjátok, mit meséljek? - vigyorogtam.
- Hercegnőset! - kiáltotta Jenny. Azt hiszem.
- Egy sárkányosat! - kiáltotta Luke. A legszélén feküdt. Talán ő volt a legzajosabb. Szőke, göndör fürtjei Harryre emlékeztettek.
- Hmm... - gondolkoztam el - Egyszer volt hol nem volt talán az üveghegyen is túl, élt egy kisfiú. Minden teher az ő vállára telepedett, édesapja, a király halála után. 4 kishúga és az édesanyja biztonsága érdekében akármit feláldozott volna. Egy sötét éjszakán a legidősebb húgát egy toronyba zártak. Egy nő zárta toronyba, aki sárkánnyal fenyegetőzött. Sárkány ide vagy oda a hercegnő nem tudott mást tenni, mint várni. Várni a halált.
De azonban abban a várban, élt három angyal. Az volt a feladatuk, hogy megállítsák a gonoszságot. De a gonosz Eleanor - Eleanor? Mért követ ez ide is? - megölte őket.
- Mindet? - kerekedett ki Isabel szeme.
- Ő így tudta - bólintott - De egy angyal életben maradt. Ő próbálta életben tartani a hercegnőt. Éveknek tűnt, mire odért a herceg, pedig csak órák voltak. A herceg azonnal beleszeretett az angyalba. Büszke volt az angyalra, pedig nem lehetett volna. A vállába nyomtam... nyomta a fejét, összeszorította szemét. Szinte mindene fájt. A fájdalom végig söpört minden testrészemen... kit áltatok? Minden sejtje fájt az angyalnak.
A herceg és a húga megmenekült, de az angyalnak nem múltak el rettentő fájdalmai. Meghalt. Ahogyan a sárkány és a gonosz is. Viszont a herceg megcsókolta az angyalt. Az igaz szerelem csókjával. Feltámadt. És boldogan éltek míg meg nem haltak.
- Ez nem volt rossz mese - ásított Lin.
- Szerintem se - nyögte fáradtan egy fiú. Nem jut eszembe a neve... nem jut eszembe a neve... nem jut eszembe a ne... eszembe fog jutni a neve!
- Css, Jeremiah! Jane rakd le a kisbabát! - szólt rájuk Tina. Olyan ismerős... szinte bizsergést érzek. És olyan... mintha parázs ugrott volna a mellemre. Lehet... mégis jó óvonőnek lenni.

11. Első nap

Sziasztok!
Itt az új rész, bár egyáltalán nem akkor jött amikor terveztem :S
Viszont egyre inkább nőnek a látogatás számok, aminek nagyon örülök. :)
Más!
Az előző blogomnál is gyakran csináltam olyasmit, hogy felrakok részletet a blogból és hasonlók. Most az jutott eszembe, hogy
aki mostantól folyamatosan ír kommentet a 13. részig azoknak a nevét leírom,
ebből kihúzok egy nevet,
akivel felveszem a kapcsolatot,
és elküldöm neki előre azt részt,
ahol Gemma elindul Holmes Chapelből a fiúkhoz :D
Én nem akarom rátok erőltetni semmiképpen sem a kommentelést. Az kommentel aki akar, én ezzel csak megköszönni szeretném azoknak az embereknek akik folyamatosan kommentelnek, mert irtó aranyos tőlük.
Jó olvasást! :)

 

A gyerekek elképesztően aranyosak, mármint, ha többes számba beszélünk róluk, mert reggel , amikor épp cipőt cseréltem volt egy fiú aki a hajam tépte, hogy ő már pedig anyát akarja. Kész élmény volt! A hármas ikrekre emlékeztettek. A hideg rázott a visszaemlékezéstől. Penelopeéknál is mindig hajcsomókat vesztettem nap, mint nap. Brrr, nem akarok emlékezni rá. Mikor mindegyik kisgyerek megérkezett, bemutatkoztam nekik, ahogy azoknak a szülőknek is akik képesek voltak egy pillanatra is megállni és legalább köszönni. De a szülők többsége odaadta a gyereket és már ott se volt. Fel se tűnt nekik, hogy új vagyok, és más óvónő áll itt, mint szokott. Ugyanakkor voltak nagyon kedves anyukák is, akik mosolyogva még sok szerencsét is kívántak. Ők igazán aranyosak voltak, és ezeknek az anyukáknaka gyerekeik is puszilgatni valóak voltak.

- Te nem eszel Gemma? - mosolygott rám Tina a gyerekek közül. Eközben én Adamt etettem és kakaót öntögettem a bögrékbe.
- Otthon ettem - mosolyodtam el - úgyhogy nem vagyok éhes.
- Gemma óvónéni - kiabált Adam, majd a száját tátotta, hogy adjam neki a következő falatot. Nevetve sétáltam oda hozzá, és etettem meg őt. Egy hosszú, fekete hajú lány jött be vigyorogva az ebédlőbe egy csapat kisgyerekkel. A gyerekek odáig voltak érte. Elsőre az jutott eszembe, hogy ő lehet itt a legkedvesebb óvónő, ezért szeretik ennyien. Aztán rájöttem, hogy ez minden bizonnyal Zara lehet.
És másodszorra volt igazam, mert egy bársonyos, szőke hajú kislány aki Zara kezét szorongatta, selymes hangon szólalt meg.
- Zara óvónéni én kakaót szeretnék inni.
- Rendben - válaszolt Zara nevetve. Ahogy ott álltam, arcra fagyott mosollyal és néztem azt a lányt a szívem összeszorult. A nyomába se érhettem. Gyöndör, derékig érő, fekete, bársonyos haja volt, sötét kék szeme, aranyló bőre, és elbűvölő mosolya és kedvessége. Azaz igazság, hogy már azon is csodálkoztam, hogy adtak még egy esélyt nekem. Mért tették? Hiszen Zara ezerszer profibbnak és rávalóbbnak néz ki.
- Gemma óvónéni! - kiabált Adam. Bennem meg egyszerre felment a pumpa. Mégis ki a franc vagyok én, hogy csak úgy ide-oda rohangáljak és etessem ezt a gyereket? Foglalkozni jöttem velük és ez elvileg nincs a hatáskörömbe vagy mi a jó szent szaromba. Fortyogva vágtam le magam Adam mellé és  etettem meg vele a vajas kenyerét...baaah.
- Minden rendben Gemma? - nézett rám Tina.
- Hogyne - vágtam rá. Eközben semmi nem volt rendben. Idegelt, hogy nem vagyok jó óvónő. Idegelt, hogy már azon is felkaptam a vizet, hogy Adam megkért, hogy segítsek neki enni. Én csak... én csak szeretem volna hazamenni és videóchatelni Zaynnel és Harryvel. Hogy kicsit meg tudjak nyugodni. Hogy erőt gyűjtsek ehhez az egészhez, mert pillanatnyilag úgy érzem, minden erőm elfogyott. És ez fájt. Egy hatalmas vesztesnek érzem magam, és minden vágyam, hogy ez elmúljon.
- Mindenki megreggelizett? - állt fel Tina és körbe nézett a "gyerekein". Ő jól csinálja... szeretettel csinálja és odaadással. Vajon nekem ez mért nem megy? Mért nem tudom teljes odaszánással csinálni? Valami hiányzik. Valami nagyon hiányzik az életemből és gőzöm nincs, hogy mi az, de meg kell szereznem. Így vagy úgy.
A gyerekek mosolyogva, bólogatva vagy csak nagyot bólintva néztek Tinára.
- Akkor ilyenkor mit kell csinálni? - mosolygott a gyerekekre. A zöld szemeiben is az tükrözödött, hogy az egész szíve ezeknek a kisgyerekek kezében van. Az egész lényét csak nekik szánja, akkor legalább is biztosan, amikor itt van. Elmosolyodtam Tina mosolyán. Boldog volt, pedig a férje elhagyta és egyedül neveli a kislányát ebből a minimális bérből, amit az óvónői állás felkínál, de ez az amit szeret és, ezért csinálja ezt. Én szeretem ezt?
- KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A FINOM REGGELIT! - ordították teli torokból a gyerekek. Az ebédlő csak úgy zengett a gyerek zsivalytól. A székek széjjel karcolhatták a metlakit.
- A széket emeljük, nem csúsztatjuk - szóltam a gyerekekre, majd a fülemhez kaptam, mert Teresa széke nyikorogva súrolta a padlót, ez pedig vonyító, fülbántó hangot adott ki magából.
- Auuu, Teresa! - kiabált rá mérgesen Rob.  Teresa maga elé fonta a karját és lehajtotta a fejét.
- Hé, Rob - kocogtatta meg Tina Robert fejét, aki összehúzta magát. Odasétáltam Teresahoz, miközben a többiek lefele indultak.
- Minden rendben? - guggoltam le Teresahoz és óvatosan megsimítottam a karját. Ő pedig durcás szájtartással megrázta a fejét.
- Rob mindig bánt! Mindig az a játéka, hogy engem piszkál! - duzogott. Végig simítottam a karját és megszorítottam a pici kezét.
- Tudod miért? - néztem rá mosolyogva. Teresa búsolón a fejét rázta. - Azért, mert tetszel neki - kacsintottam rá - az ovis fiúk, mikor akkora voltam, mint te, velem is ezt csinálták - nevettem fel.
- Tényleg? - mosolygott csillogó szemekkel.
- Persze. A fiúknak vannak ilyen buta dolgaik - mosolyogtam - De gyere, kishercegnő, mert lekésed az udvari játékokat! És bizony mindenkinek kell a friss levegő meg a futkározás - álltam fel bólogatva.
- Okiboki - fogta meg a kezem Teresa és vigyorogva húzott kifele a nem túl jól elrendezett ebédlőből. A falak babarózsaszínek voltak, rajta kék és barna plüssmackók éktelenkedtek. Az ablakon gyönyörű fény sütött be. Kék asztalkák néhol magányosan álltak rózsaszín kis székekkel, néhol pedig boldog gyerekek boldogították őket.
Hazafele tartva három dolgon gondolkoztam. Az egyik: éhes vagyok. A másik: Félek a sötétben és 50% esély van rá, hogy elrabolnak. És, ha elrabolnak akkor 20% annak az esélye, hogy kinyírnak és a szerveim eladják a feketepiacon. A maradék 80% viszont nem volt túl lelkesítő, nem mintha az előző az lett volna, prostituáltnak adnak el. A harmadik: milyen lesz a holnapi a napom az óvodába.
Csörömpölést hallottam.
- TÁSKA VAN NÁLAM ÉS NEM FÉLEK HASZNÁLNI! - kiabáltam ijedten a táskámmal hadonászva. A sötétből valami alak akart előjönni. - Nem akarok prosti lenni. Nem akarok prosti lenni. Nem akarok prosti lenni. - motyogtam összeszorított szemekkel
- Miau - hallottam meg a nyávogást. Óvatosan nyitottam ki a szemeim félve a látványtól. Miután megláttam, hogy egy kiscica ül előttem, röhögve húztam vissza a karom, és a vállamra akasztottam a táská. Majd leguggoltam a kiscicához.
- Tisztába vagy vele, hogy a frászt hoztad rám? - néztem a macskára - Még mindig úgy dörömböl a szívem, mintha kéne neki.
- Miau? - fordította jobbra a fejét.
- Van neked gazdád? - simítottam végig a kezemmel virító fehér bundáján. Bár a fején és a fülén volt pár vörös folt. - Lemerem fogadni, hogy anyu odáig lenne érted. - vigyorogtam.
- Miau.
- Ez most cica nyelven azt jelentette, hogy "Gemma vigyél haza!", igaz? - néztem világító szemeibe.
- Miau.
- Ezt igennek veszem - bólogattam és felvettem a macskát. Így már kettőnket rabolhattak el. - Legalább, ha elrabolnak, lesz velem egy ismerős arc is - néztem a cicára vigyorogva.
- Miau? - húzta el a száját
- Hé, ez jó dolog - vigyorogtam rá
- Miau.

10. Meglepetés

 Helloka!
Itt az új rész és ha jól megnézitek az oldalt, rájöhettek, hogy új designt is varázsoltam.
Millió köszönet a fejlécért Ewelyn-nek! :D Akkor is, ha sokat vártam rá :PÉS NAGYON
NAGYON NAGYON
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOTQUEEN GEMMA AKA "THE BETTER STYLES"!(akkor is ha  ő ezt nem látja, ha látná se értené o.o  )
Igazából, csak Gemma miatt hoztam ma részt, és írtam meg, hogy tényleg feltudjam ma tenni, mert igazából témazárókra kellene tanulnom :S
Szóval Gemma, ha 2-est kapok bioszra és rajzra az a te hibád lesz!
Reményeim szerint, holnapra tudok hozni egy 11.részt, vagyis nagyon szeretnék, ugyancsak a szülinapos miatt, de nem ígérek semmit.
Viszont élek-halok a komijaitokért, szóval kérhetnék belőlük most is?
Jó olvasást xx

- Próbaidő – ültem be a kocsiba nagyot sóhajtva.
- Mi? – fordult felém anyu meglepetten.
- Van valami fiatal csajszi még, aki jelentkezett az állásra, és az igazgató nem tud dönteni, úgyhogy mindkettőnket felvesz próbaidőre. Holnaptól a hétvégéig dolgozok. Aztán másik 3 napot ledolgoz valami Zara is, és kiderül, hogy melyikünket veszik fel.
- Lehet egyáltalán ilyet csinálni? – ráncolta a homlokát.
- Biztosan. – bólintottam - De a francnak van kedve várni rá. Inkább ne vegyenek fel, mint, hogy várni kelljen. Akkor most legalább már Harryék után mennék, nem pedig unottan ülnék egész nap a kanapén DiCapriot bámulva… - sóhajtottam dühösen. És szerintem teljesen jogosan.
- Louisval – mosolyodott el anyu.
- Ne hozd fel, kérlek, ezt a témát – motyogtam az ablak döntve a fejem. Ha anyu mostantól a Louis témával fog zaklatni előbb vagy utóbb fejbe lövöm magam. Épp elfelejteni próbálom…
- Jó, persze, persze, bocs – motyogta, aztán a gázra lépett. - Akkor most mi lesz? - kérdezte a tök értelmetlen kérdést. Szerintem csak a csönd szüntetése miatt tette fel.
- Holnap bejövök 8-ra, meg holnap is és aztán is, aztán meg majd megmondják, hogy mi lesz - vonok vállat – Minden okkal történik, szóval minden úgy lesz, ahogy lennie kell, csak szeretném már tudni, hogy minek kell lennie.
- Más szóval, türelmetlen vagy – nevetett fel.
- Csak azt ne mondd, hogy te nem lennél – vágtam rá – hova megyünk? – emeltem el a fejem az ablaktól ijedten, amikor észrevettem, hogy nem hazafele tartunk.
- Meglepetés! – vigyorodott el anyu.
- Jaj! – motyogtam.
- Hát, ez kedves – nevetett.
- Tudod, hogy szeretlek – nem tudom, engem mindig idegesített, ha valamiről nem tudtam. Ezért utáltam mindig is a meglepetéseket. Utána mindig örültem nekik, de az a várakozási idő, amit addig kikell várni, az katasztrófa… Ehhez is türelem kell. Pont, mint az élethez. – Tulajdonképpen az egész életünk egy meglepetés – gondolkoztam el.
- Mi? – nézett rám érdeklődve.
- Soha nem tudjuk mi fog történi velünk, de végül mindig jó dolog sül ki belőle – magyaráztam el az elméletem.
Anya halványan elmosolyodott.  – Ebben igazad van. – Igazából minden másban is, de nem akartam félbe szakítani. A hangleejtése alapján fontos dolog lehetett - - Nem tudom, hogy Des-sel két gyerek után válni fogunk. Ha akkor tudtam volna, hogy a végén válás lesz, valószínűleg nem mentem volna hozzá. De nagyon is megérte, mert most itt vagytok nekem - mosolygott, mire én is elmosolyodtam.
- Szóval megéri várni.
- Ahogy mondom, kincsem - állt meg egy pizzéria előtt.

Mosolyogva ültem le anyuval szembe egy asztalhoz. Azonnal oda is jött hozzánk egy pincér.
- Hello! Köszöntöm önöket a pizzériánkban! Mit hozhatok? – nézett a srác felváltva rám és anyura. Aztán várakozva az ajakpiercingjét kezdte rágcsálni, és… azt hiszem nagyon érdekelték a melleim. Így unottan, de eszméletlen sebességgel rendeltem azt, amire épp rá tévedt a tekintetem.
- Szerintem egy kóla, meg egy hawaii pizza tökéletes lesz. Jó így, anyu? – néztem anyura, és próbáltam a tekintettemmel azt sugalni, hogy bólintson rá minél hamarabb. Anyu végtelennek tűnő gondolkozás után bólintott.
- Két kóla, és hawaii – nézett a srácra. Megrázta a fejét, gyorsan felírta a dolgokat, és már ott se volt. Szem forgatva néztem utána. Utálom, hogy azt hiszik a férfiak, hogy bárhol-bárkit meg lehet bámulni, mert mért ne. Ez sérti a személyi jogaimat, komolyan!
Anyu mosolyogva nézett rám. – Tetszel neki – láttam az arcán, hogy a vigyorgást próbálja visszatartani.
- És akkor? – dőlök hátra.
- Mért nem randizgatsz? Csak úgy… - annyira nem akarok anyuval erről beszélni. Tudom, hogy ő az egyetlen, akivel tudnék, de komolyan nem szeretném. Mert mi értelme van? Louist fogom szeretni ugyanúgy, és semmi nem fog változni. Nem fogok tudni megkönnyebbülni, vagy valami. Minden a régi marad, kivéve azt a tényt, hogy az érzéseim, már kicsit sem titkok.
- Mert Louist szeretem, és nincsen kedvem tökfilkókhoz – vontam vállat. Ahhoz képest, hogy alig 2 másodperce azt vezettem le magam, hogy mért ne beszéljek anyuval a szerelemről, most egész könnyen ki tudtam nyögni, ezt a pár szót.
- Mintha Louis nem lenne tökfilkó - nevetett fel anyu, mire elmosolyodtam.
- Jó, de  Louis... Ő más - haraptam az ajkamba. - Louis tényleg, egészen más. Máshogy... Ő máshogy tökfilkó - vontam vállat mosolyogva - Louis... ő olyan... olyan édesen tökfilkó
Anyu felnevetett – Mit csinált, hogy ennyire beleszerettél? Kedves volt, vagy mi? Vagy… - anyu értetlenül bámult ki a fejéből, gyakran pislogva.
- Semmit nem csinált. Én csak lesétáltam azon a rohadt lépcsőn, megláttam, és belé szerettem. Az ég adta egy világon semmit nem tett érte vagy ellene. Csak ült, és röhögött Niall egyik faviccén, és engem annyira elbűvölt, hogy… Beleszerettem – mosolyodtam el halványan visszagondolkozva. Van még egy x-faktoros képem, azt hiszem, amin Louisval meg Zayn-nel együtt vigyorgunk. Muszáj lesz elő keresnem!
Anyu elmosolyodott. – Ez az a szerelem, ami soha nem fog elmúlni, szívem. Ez az, ami mindennél tisztább és igazabb – anyura néztem és megráztam a fejem.
- De én nem akarom szeretni őt így. Nem akarom, mert nincs esélyem.
- Gemma! Hol a magabiztosságod, hm? – csóválta a fejét anyu – Azt nem tüntetheti el egy fiú. Azt épp, hogy meg kell, hogy erősítse. Ne csináld ezt magaddal! Bízz magadban, rendben?
- Oké, csak lapozzunk, kérlek. Nem szeretek erről beszélni. – motyogtam. Nem szerettem arra emlékezni, hogy mennyire megváltoztam azóta, hogy Louisba szerettem. Komolyan megváltoztam. Azelőtt soha nem sminkeltem magam. Azelőtt voltak lánybarátaim is. Azelőtt fontos volt, hogy rendesen tanuljak. Ha akkor nem szeretek bele, akkor biztosan valami jó kis munkám lenne. Azelőtt többet nevettem. Azelőtt volt humorom. Azelőtt... pff...
- Igen, persze – sóhajtott fel anyu és az órájára nézett. Mire kérdőn néztem rá. Olyan mintha kicsit se az lenne, a meglepi, hogy eljöttünk pizzázni. – Mi az? – nézett rám és halványan elmosolyodott.
- Ugye még nincs vége a meglepinek? – húztam fel a szemöldököm. Anyu pedig megrázta a fejét. Éreztem én! Ekkor anyu elvigyorodott. Hátra fordultam, hogy megnézem, kire vigyorog ennyire. Esetleg tipp? Robin volt.
- Sziasztok! - vigyorgott és leült anyu mellé, majd megcsókolta őt. És nekem egyszeribben nagyon-nagyon rossz érzésem támadt. Egészen rossz. Mintha ennek a meglepetésnek a jó helyett rossz vége lesz. Komolyan, így éreztem.
- Szia - mosolygott rá anyu... boldogan. Hihetetlenül boldogan. Aztán anya tekintete rám tekintett, én meg próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. - Tudjuk, hogy nem túl jó meglepetés...
- De tudnod kell róla Gemma, és szeretnénk, ha beleegyeznél, hiszen mindkettőnknek fontos, hogy boldog legyél, szóval... - rosszat sejtve néztem felváltva anyura és Robinra és alig vártam, hogy kinyögjék, hogy mi van. Bár nagyon is sejtettem, hogy mi van. De én... én csak szerettem volna, ha mást hallok, mint amire gondolok. Az a valami ott a mellkasomban úgy dübörgött, mintha ki akarna törni onnan. Nem akarom azt meghallani. Nem akarom, hogy kimondják, oké? Egyszerűen csak nem akarom, mert... nincs mert. Nem akarom, mert csak. Mert csak nem kedvelem Robint. Mert csak nem szeretném, ha a... Nem, én nem akarom ezt.
- Robin megkérte a kezem, és igent mondtam - nyögte ki anyu. Nekem pedig érthetetlen módon könnyek gyűltem a szemembe. Robin ijedten nézett rám, anyu pedig... nos, arra a tekintetre nem akarok emlékezni. Pedig beleégett az emlékezetembe csalódott és szomorú szemei. Miattam voltak. Az én hibám az egész, hiszen ha rendesen reagálok, akkor most boldogan vigyorogna. De nem tehetek róla. Én eddig végig reménykedtem anyuban és apuban. Hiába volt hülyeség. De én reménykedtem benne. Mostanáig. 18 éven keresztül.
- Szóval összeházasodtok? – nyögtem ki.
- Csak, ha áldásod adod ránk – vágta rá Robin. Én pedig elmosolyodtam.
- Ha megígéritek, hogy életetek végig imádni fogjátok egymást. Nem akarok még egy válást végig nézni – jelentettem ki mosolyogva. Mosolyogtam, de őszintén szólva sírni és sikítani tudtam volna. ROBIN.AZ.APÁM.LESZ.
Anyu arcára hatalmas vigyor varázsolódott és megölelt. – Köszönöm, kicsim.
- Ne köszönd, anyu. Így kellett volna, az elejétől kezdve. – suttogtam átölelve őt. És most már belülről is el tudtam mosolyodni. Akkor is, ha kis fájdalommal a szívemben, de ment. És ezért… hihetetlen büszke voltam magamra.


***

A következő pár nap szerdáig annyiból telt, hogy Zaynnel telefonáltam, sütiket sütöttem - 4 fajta süti van itthon, de nem gond - és DiCaprio filmeit néztem. A ma viszont egészen máshogy telt. Hajnali 6-kor keltem, letusoltam, hajat vasaltam, felöltöztem és kisminkeltem magam. Apró mosollyal az arcom ballagtam le a lépcsőn, de amikor rájöttem, hogy anyu nincs itthon a mosoly elvarázsolódott az arcomról. Ennyit arról, hogy megdicséri a kinézetem és készít nekem reggelit...
Szóval úgy tűnt kénytelen vagyok magamnak csinálni. Csak egy kis pirítóst ettem egy kávéval, hogy legyen valami a gyomromban, amúgy nem igazán voltam éhes. Gumicsizmát és esőkabátot húztam. Az utóbbi napokban eltűnt a kellemes áprilisi idő, és napok óta csak az eső esik. Ha ki is süt a nap, az eső nem hagyja magát. Ez azért rányomja a bélyeget a holmes chapeli emberek napjára. Ilyenkor tilos elvárni, hogy valaki - akárki - kedvesen szóljon hozzád. Éppen ezért az utcán kocsi után kiabáló nő vizes ruhában teljesen normális, ahogy az órájukat néző, futva sétáló, nagykabátot viselő férfiak is. Az egyetlen aki nyugodt volt az utcán, a kis bódéjában ücsörgő virágkötő nénike. Ő Holmes Chapel legöregebb lakója. Csaknem 94 éves, de az istenért nem pihenne le. Neki a mindene a virágkötészet. Ő nyugodt volt, és csak várta, hátha vesz egy kedves fiatal ember, aki vesz a kedvesének egy rózsát. És igen, most őt idéztem.
Még én se voltam olyan nyugodt, mint ő. A kinti sürgés-forgás engem is idegessé tett, és azon izgultam, hogy el ne késsek.
Az út az otthontól az oviig alig szűk fél óra volt.
- Jó reggelt - köszöntem az óvónőnek, akivel ebben a három napban együtt fogok dolgozni - Gemma Styles - mosolyogtam a kezem nyújtva.
- Ó, Harry Styles kishúga?
- Nővére - javítottam ki mosolyogva, bár belülről  fortyogtam. Utáltam, hogy mindig azt hiszik, Harry az idősebb. Megrázta a kezem.
- Bocsánat. Tina Greg - mosolygott - A kislányom az öccse bandájának a rajongója.
- Én is - nevettem fel - Hogy hívják a lányát?
- Rosette
- Gyönyörű neve van. Nagyon tetszik - mosolyogtam. Elbűvölő egy lány lehet, ha ilyen neve van.
- Köszöni - mosolygott a nő. Ennél értelmesebb beszélgetés, még soha nem volt eddigi életemben. Esküszöm. Ez a nő nem tudja mi az a beszélgetés…
- Nem gond, ha tegeznénk egymást? - néztem félve rá.
- Nem, dehogy, épp kérni akartam - olyan volt, mintha az arcára fagyott volna a mosoly. Egyszerre volt szimpatikus és antiszimpatikus. Létezik az ilyen? - Na, gyerünk, munka van - csapta össze a tenyerét. Én pedig utána mentem, és az épp most érkező csemetéknek kezdtem segíteni, levenni a sáros cipőjüket, hogy átcseréljük a benti, tiszta cipőjükre.