Sziasztok!
Huppsz, itt egy rész! :D
Remélem ez jobban fog tetszeni az előzőnél, mert oda
Amint anyu kilépett a szobából visszadőltem az ágyba. Semmire nem emlékszem az álmomból, csupán csak arra, hogy Louis megcsókolt. És nem akartuk elengedni egymást. Apró könnycseppek csurrantak ki a szememből.
Annyira szeretném... Annyira...
- Annyira szeretném - suttogtam és a párnába fúrtam a fejem. Csak kérdezni tudok magamtól, és sehol nincs egy rohadt válasz…
Mért nem szeret?
Mért nem vesz észre?
Mért nem csókol meg?
Mért nincs velem?
Mért nem ölel át?
Mért nem énekel nekem?
Mért nem suttogja azt, hogy imádd?
Mért nem ülhetünk egy éjjel kint a fűben a csillagokat nézve?
Annyit képzelgek ezen. Annyira el tudnám képzelni a közös életünk. A képzeletemben annyira gyönyörű. Ott annyira boldog vagyok. Mindig azt kívánom... bárcsak igaz lenne.
- Gemma! - kiabált anyu. - Kérlek, segíts! Nem leszek készen!
Letöröltem a könnyeim, és felültem - Megyek! Már lent is vagyok! – kiabáltam, aztán kikeltem az ágyból és próbáltam elfelejteni mindent, ami az elmúlt 5-10 percben történt. Felöltöztem és lementem főzőcskézni, habár semmi kedvem nem volt hozzá. Ha viszont nem főzöm anyu éhen hal, én meg mehetnék mekizni, amihez amúgy most nagyon nincs kedvem.
Valamiért lightos kaját kívántam, úgyhogy salátát csináltam csirkével. Gyorsan készen lett. Szerencsére.
Estefele miközben a kanapén fetrengtem, Zayn csörgetett meg.
- Mi az, hogy nem jössz velünk turnézni? - "köszöntött" hatalmas "kedvességével". Igen, ez az, amiért imádom a hülye fejét.
- Neked is szia, Zayn - nevettem fel
- Szóval? - kérdezett rá újból.
- Hát... Munkát kaptam végre, pontosabban pár nap múlva megyek állásinterjúra, aztán, ha felvesznek, végre dolgozok. Ha nem vesznek, akkor utánatok megyek. Így egyeztünk meg Harryvel - vonok vállat.
- Hihetetlen, hogy ennyire hiányzom - mondta "sértődötten".
- Hiányzol Zayn, de meg kell értened. Nagyon régóta vágyom erre a munkára - már kezdtem tényleg elhinni, hogy csak ez miatt nem megyek velük turnézni.
- Aha - motyogta, kissé hitetlenül. Úgy éreztem, témaelterelésre van szükség. Hát megtettem.
- Mesélj, kibékültetek?
- Ki hát - hallottam a hangján, hogy elmosolyodott - Bár nem volt egyszerű dolgom, de igaza van. Egy pöcs voltam - motyogta.
- Nálad gyakran előfordul - nevettem fel.
- Kösz..
- De így szeretünk - egészítettem ki, mire ő nevetett fel. - Mivel békélt meg?
- Vacsit csináltam. - leesett az állam, szó szerint. A padlót érte.
- Te?! Zayn Malik?! TE?! VACSORÁT?! Vacsorát?? Azta rohadt - Zayn csak nevetett.
- Köszi Gemm, édes vagy.
- De hát, most erre hogyan máshogy reagálhatnék?! Vacsorát! Úristen. - csodálkoztam a dologra továbbra is. Tényleg meglepő volt. Zayn soha de soha nem főzött még.
- Igen, vacsorát. És, ezzel már lőttem is egy gólt. Perrie már itt odáig volt. Aztán énekeltem, hosszas monológban bocsánatot kértem, aztán csókolóztunk...
- Jó, Zayn, a részletek nem igazán érdekelnek, el tudom képzelni, mi történt utána - fintorogtam.
- Hééé, nem is akartam! - háborodott fel.
- Aha, ne hazudj, Zayn. Az nem szép dolog – bólogattam
- Blee - ennyi volt az összreakciója - Szóval... mért nem jössz turnézni?
- Kb. 5 perce mondtam el - sóhajtottam.
- Gyere már! – hisztizett nekem továbbra is. Ez hosszú távon nagyon idegesítő… Bár… röviden távon is. Zaynt mindig le kell állítani, ha hisztizik, különben bajok lesznek.
- Nem - vágtam rá.
- Geeeemmaaaaa - nyavalygott.
- Zaaaaaaayn – utánoztam a nyavalygását, hátha rájön, hogy borzalmasan irritáló.
- Nem vagy vicces, ugye tudod?
- Nem fogsz rá venni, ugye tudod? - kérdeztem vissza frappánsan. Legalábbis szerintem jó volt.
- Arrrrgh - morgott - Kérlek, Gemma! Ne csináld már! Tök buli lesz!
- Zayn, kinyomlak! Esküszöm!
- Oké, jó, befogtam - sóhajtott fel.
- Köszönöm - mosolyodtam el, kissé fájdalmasan. Egyre inkább akartam menni, és utáltam, hogy csak Louis miatt nem megyek.
- Szóval, mit csináltál ma?
- Filmet néztem. Pontosítok egész nap undorítóan nyálas romantikus filmeket néztem. Titanic, Szerelmünk Lapjai, Menedék, Kedves John... Amúgy arra jutottam, hogy hozzá kell mennem DiCapriohoz! Az az ember valami eszméletlen! – jelentettem ki.
- Igen, ezt már párszor elmondtad – nevetett – Mindig erre lyukadsz ki, ha Titanicot nézel.
- Jó, de hogyan tud valaki ennyire jóképű lenni?
- Ez egyszerű.
- Te mégis honnan tudod? – kérdeztem unottan.
- Héééé! – kiáltott fel mérgesen. – Szerinted én nem vagyok olyan szexi, mint DiCaprio? Mert akkor tévedsz! Szexibb vagyok! – jelentette ki. Szinte láttam durcás fejét.
Azon kellett erőlködnöm, hogy nehogy hangosan felnevessek.
- Hidd el, Zayn, te még David Beckhamet se éred el, nemhogy DiCapriot!
- Köszi Gemma, én is szeretlek – motyogta, mire felnevettem.
- Tudod, hogy szeretlek Zaynie – mosolyogtam, visszatartva a nevetésem.
- Ja, érzem – bólogatott.
- ZAYN! – hallottam a kiabálást a háttérből.
- Bocsi, Gemma, mennem kell. Majd még hívlak. Vagy csak írok. Szia – hadarta, majd kinyomott. Hát, igen, ez van, ha az ember legjobb barátja világhírű popsztár…
- Na, hány filmet néztél végig? – huppant le mellém anyu egy tál popcornnal, amivel meg is kínált, én pedig vettem is belőle.
- Csak 6-ot – nevettem fel – De jó volt. Beszélnem kell Hazzával, hogy segítsen találkozni Leonardo DiCaprioval. Mrs. DiCaprio akarok lenni.
- Annak nincs felesége? – gondolkozott el anyu
- Nem, nincs, de volt már egy csomó nője…
- Akkor is… Nem gondolod, hogy kicsit öreg hozzád?
- Kikérem magamnak csak 39 éves! – vágtam rá azonnal. Hogy lehet az öreg? Na, jó… egy kicsit tényleg sok az a 17 év korkülönbség…
- Akkor hány év is van köztettek? – nevetett anyu.
- 17 – sóhajtottam.
- Szerintem hagyd meg Rosenak – vigyorgott anyu.
- Hahaha, az kéne még – csóváltam a fejem – Olyan rossz, hogy nincs senkim – bújtam anyuhoz.
- Nem vagy egyedül. Én itt vagyok. No, meg Harry és Zayn… Sőt, még Robin is.
- Jaj, csak ebbe a témába ne keverjük már bele Robint. Utálom, hogy mindig Robin így – Robin úgy van. Nagyon unom már. – sóhajtottam.
- Oké, bocsi – motyogta anyu. Hűűű. Tényleg meglepett a válasza. Ilyen még nem igazán volt.
- Köszönöm. Folytatva az előző témát… Tudom, hogy itt vagytok, és köszönöm, de most már igazán örülnék, ha végre Rose lehetnék és nem csak egy magányos Styles – sóhajtottam fel – Mért nem lehetek Jane Austen egyik könyvének a főszereplője?
- Mert te nem oda való vagy – nevetett fel anyu – Hidd el, kincsem, meg fogod találni az igazit, amikor kell. Lehet, hogy nem Louis lesz az – itt úgy kitágultak a szemeim, hogy csak, na. Tudom nem jó magyarázat, de jézus. Honnan a francból tud anyu Louisról? – De biztosan a legjobb ember lesz melletted. Egy olyan akit…
- Anyu, te mégis honnan tudsz Louisról? – szakítottam félbe monológját azonnal, ahogy kicsit is leesett, hogy: anya TÉNYLEG tud Louisról…
- Jaj, szívem, az édesanyád vagyok, ismerlek. Ebből kifolyólag, akár mennyire is titkold – mellesleg szörnyen jól csinálod – én észreveszem. Hasonlítasz rám. Én is ilyen voltam apáddal. 2 évet vártam arra, hogy végre észrevegyen – mondta kicsit halkabban.
- 3 éve várok rá anyu. Ideje lenne feladni. Csak épp egyszerűen nem megy. Akárhogy szeretném elfelejteni. Nem megy – sóhajtok.
- Akkor mért nem vetetted észre magad? – mosolyog. – Én se csak úgy ültem a babérjaimon – nevetett fel
- De hát barátnője van – motyogom – Én meg nem vagyok ribanc.
- Az kéne még! – háborodott fel kicsit. – Nem mondtam, hogy kínáld tálcán magad! Jesszus! Egyszerűen csak hívd fel magadra a figyelmét, és ne csináld azt, amit most. Annyira próbálod titkolni, hogy nem csak a szerelmed, hanem magadat is elzárod előle. Ez itt a baj – puszilt homlokon.
*Az interjú előtt*
- Ez az Gemma! Hogy is hívnak? Gemma Anne Styles, a Holmes Chapeli óvoda legjobb óvónője. Kihez akarja járatni a gyermekét? Gemma Anne Styles-hoz! Ő a legjobb, nemdebár? – fűtöttem magamba egy kis önbizalmat - Húúú – fújtam ki a levegőt a hajamat fésülve. Eszméletlenül izgulok az interjú miatt. Nem tudom, hogy felfognak-e venni. Már azt se tudom, hogy egyáltalán akarom-e ezt az állást. Miután pár napja beszéltem anyuval, egyre inkább Louis közelébe akarok lenni, megfogadni anyu tanácsát, hátha használ. De ugyanakkor szeretném ezt az állást, és szeretnék gyerekek között lenni. Nagyon, de közben mégsem. Utálom a kettősségemet!
Szájfényt és szempilla spirált tettem fel. Mindig úgy gondoltam, hogy a természetes az igazi. Sokkal figyelemfelkeltőbb, mint egy kis vörös rúzs vagy füstös szem. Az is gyönyörű, de mindig megvan, mit kell használni. És az esetek 85%-ban az egyszerű a nyerő. Oké, befejeztem a sminkelemzést…
A szekrényemhez sétáltam. Kikaptam egy fekete topot, ráhúztam egy fehér blúzt – ami amúgy anyué - egy farmerral és fekete topánkával.
- Megnyerő a külsőm? – sétáltam le a lépcsőn anyuhoz, aki hevesen bólogatott. – Akkor mehetünk is? – nagy nehezen, de sikerült anyut rávennem, hogy vigyen el kocsival, és várjon is meg. Nagyon izgultam, és szeretem volna, hogy ha végzek, azonnal elmesélhessem valakinek.
Anyu bólintott. – Aha. Amúgy ez nem az én blúzom?
- Nem baj, ugye? – néztem rá félve, ő meg nevetve legyintett.
A kocsiutat végig izgultam. Anyu vagy 600x rám szólt, hogy ne ütögessem a combom, de egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Azt hittem, hogy megőrülök – bár szerintem anyu is -.
Aztán mikor az óvodához értünk, úgy kellett kilökdösni az kocsiajtón, de végül is sikerült, és besétáltam az igazgatónő irodájába.
- Jó reggelt! – mosolyogtam széles mosolyommal. A kezeim úgy remegtek, mintha kellett volna nekik.
- Gemma Anne Styles?
- Igen – bólintottam továbbra is mosolyogva.
– Kérem, foglaljon helyet. – nézett rám a papírjaiból a nő.
