3. Telefon

Sziasztok! Itt az új rész. Nagyon rövid lett. Sajnálom. Igyekszem az új résszel. Mellesleg örülnék a kommentelőknek :)

Pakolás után mind a kanapéra telepedtünk és anyu kérésére végig néztünk pár régi családi videót. Hogy mivel jellemezném ezt a bő 3 órát? Könnyözön és nevetés. Ez a két szó tökéletesen elmond mindent. Utáltuk, ha ezt csinálta anyu. Addig könyörgött, amíg rá nem bólintottunk.
Ilyenkor Harry nyavalyogva ült a kanapéra, most például ezzel a pár szóval: - Komolyan nem hiszem el, hogy MEGINT rávett erre. Utálom a tinédzser-Harryt. - nyüglődött. - Komolyan mért csinálod ezt velem, anya? Nem tudod nélkülünk nézni? - nyavalygott úgy, mint egy lány.
Még, több elkényeztettet, hisztis libán is túltesz néha.

Anyu nevetve rázta a fejét.
- Veletek akarom nézni.

- Ja, öcskös, ne nyavalyogj már folyton - lököm meg a vállát kihívóan vigyorogva, mire Harry rám emelte tekintetét. Valami olyasmit üzent vele, hogy "Fogd be, kisasszony, vagy nagyon megbánod!". Vigyorogva felvontam a szemöldököm, mire Harry csikizni kezdett. Fájdalmasan nevetett meg, mert hatalmas virsli ujjai vannak. Komolyan akkora a keze, mint egy elefánt lába. Ehhez pedig hosszú, vastag virsli ujjak tartoztak, amivel fájdalmasan csiklandozott. Tehetetlenül forgolódtam a kanapén, szinte visítva. Anyu épp DVD-t választott és még véletlenül se nézett ránk. Valószínűleg félt a látványtól, amin kicsit se csodálkoztam. Harry telefonja felcsörrent, mire egy pillanatra abbahagyta a csiklandozást, én pedig annyi idő alatt a kanapé másik végébe kúsztam.

- Anya vedd fel - kiabálta és rám ugrott, majd újra csikizni kezdett.

- Úr-is-ten - nevettem és próbáltam kinyögni a szavakat - össze-e tör-ted a bor-dá-im.

Harry nevetve megrázta a fejét. Összevissza fetrengtem és próbáltam kiszabadulni alóla. Természetesen sikertelenül.

- Ó, szia Louis. Régen hallottam a hangod - vette fel anya a telefont, mire felkaptam a fejem és egyenesen lefejeltem Harryt.

- Áú, hugi, ez rohadtul fájt - motyogta a fejét fogva és lemászott rólam.

- A te hibád - vágtam rá, rá se nézve. Anyut figyeltem, ahogy Vele beszélgetett. Nem is velem beszélt, de a gyomrom görcsbe volt, a szívem olyan hangosan zakatolt, mint mikor a vonat száguldozik a kijelölt pályáján. Ez az ember olyan érzésekkel ömleszt el, hogy olyat még soha sem észleltem. Burkolt érdeklődéssel figyeltem anyut. Senki nem tudott arról, hogy mit érzek Louis iránt. Legalábbis én senkinek nem mondtam el. Még Zayn-nek se, pedig ő a legjobb barátom. Nincsenek lány barátaim gimnázium óta. A legjobb barátnőm, Rose, elment az Államokba egyetemre. Néha ír e-mailt, de a kapcsolatunk teljesen megszakadt. Ezután jöttek a fiúk és a 2010-es évemben csak velük voltam. Így haverkodtunk össze Zayn-nel. Persze, a többiekkel is eszméletlen jó a kapcsolatom - Lou-t kivenném innen, keveset beszéltem vele, mert féltem. Öreg hiba -, de valahogy Zayn-nel milliószor jobb. Érdekes, de az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltunk. Bár már 4 napja nem keresett... Fel kellene hívnom.

Aztán anyu olyat kérdezett Harrytől, amitől csak úgy felragyogtak a szemeim.

- Harry... Louis kérdezi mikor mész haza. Ha nem a közelben, lehet ide ugorna Eleanor-ral - a mondat második felére a ragyogás totál eltűnt. Eleanor neve hallatán fintor ült az arcomra. Ő jó fej lány és van egy látszólagos "barátságunk", de nem szeretem. Ki szeretné azt az embert, aki akadályozz a boldogságod eléréséhez? Az én boldogságom pedig Louis-nál van, de lehetetlen, hogy megkapjam, amíg az övé Eleanor apró kezeiben van. Ha Louis és Eleanor idejönnek az rosszabb, mintha Robin befészkelné magát egy hónapra...

- Mikor jönnének? - nézett anyára Harry - Tudod mit? Add a telefont - nyújtotta ki a kezét.

Nenenenenenenenenene

- Adom Harryt. Puszillak titeket, Louis. Add át a lányoknak is. - szólt anyu a telefonba utoljára és Harrynek nyújtotta.

- Nenenenenenenenene - csak ezt ismételgettem magamba miközben felálltam és a fürdőbe mentem. Úgy éreztem bármelyik pillanatba benedvesedhet a szemem. Nem akarom, hogy idejöjjenek! Nem akarom látni Louist! Pláne azt nem akarom látni, ahogy falják egymást El-lel! Ha Louisék idejönnek, az azt jelenti, hogy a tervem totálisan befúcsolt. Ha újra meglátom... újra beleszeretek. Még jobban beleszeretek, és az azt jelenti, hogy tökéletesen elfelejthettem, hogy egyszer majd szerelmes leszek valaki másba. Felemeltem a tekintetem a mosdókagylóról és a tükörbe néztem. A saját szempárommal találtam szembe magam. Mélyen a szemembe néztem. Ha egy másik személyként látnám ezt a szempárt, azonnal kiolvasnám belőle a reménytelen szerelem érzését. Könnyen menne az együtt érzés is.

- Szánalmas vagy Gemma - motyogtam a szemembe nézve, ami könnyekkel telt meg, igy a WC-re rogytam. Azt akarom, hogy öleljen meg. Akarom érezni a kezét a derekam körül...

A könnyeim halkan csordogáltak. Ekkor a telefonom pityegett. SMS. Érdeklődve, szipogva vettem elő a zsebemből.

Zayn: Már vagy 20 éve nem beszéltünk. Jössz Harry-vel Londonba? Odaért már Harry?

Én: Ebédre ért ide. Mért mennék Londonba?

Zayn: Mert hiányzok

Én: Igen, nagyon hiányzik a hülye fagyi fejed

Zayn: Ezt bóknak veszem

Én: Kár, hogy nem az volt

Zayn: Imádlak Gemm. Am mizujs?

Én: Semmi. Készülnöm kéne, mert megyünk mozizni.

Zayn: Mit néztek?

Én: Harry tudja. De drukkolj mert jön Robin is...

Zayn: uhh. Hajrá.

Én: Kösz

Zayn: Akkor, jó mozizást. Írj üzit ha vége, és felhívlak.

Én: Ok

Sóhajtva nyomtam vissza a zsebembe a telefonom, és a tenyerembe temettem az arcom.

- Szedd össze magad Gemma - motyogtam magamnak.

2. Délután

Meghoztam az új részt! Előre is bocsánat, nem lett a legjobb, de minden tőlem telhetőt megpróbáltam kihozni ebből a részből - nem sikerült -. Viszont nem akarom tovább húzni az időt, szóval itt van. :) És... ha esetleg megtennétek, akkor örülnék néhány kommentnek.

NAGYON KÖSZÖNÖM AZ ELSŐ RÉSZHEZ A KOMMENTEKET!

Harry vigyorogva tömte tele a száját a vacsorával. Olyan volt, mint egy 5 éves, még le se nyelte rendesen, már kapta be a másik falatot. Mintha egy éve nem evett volna rendes kaját. Pedig biztosan evett. Emlékszem, amikor először volt nagyobb bevételük egy hétig reggel- délben-este étteremben ettünk. Niallről mondják, hogy nagy éhenkórász, de Harry se semmi, ezt azért ér tisztázni.

Anyu szipogva kapta be a falatot, mire Harry közelebb húzódik hozzá és mosolyogva megszorítja a kezét. Anyu könnyei: örömkönnyek. "Kissé" megörült Harrynek és amióta eszünk szipog. De a fia, teljesen természetes, hogy hiányzott neki és boldog, hogy láthatja. Én is megkönnyeztem...

Véleményem szerint Harry pont úgy volt, mint én. Tudta, hogyha sírni kezd, akkor belőlem is kitörik, aztán ülhetünk sírva a kanapén egymást ölelve... Szóval inkább mindketten próbáltuk tartani magunkat.

Az x-faktor óta tényleg minden megváltozott. Már nem látjuk annyit, egymást, és talán ez az egészben a legborzasztóbb. A távolság. Legszívesebben minden egyes másodpercet vele töltenék, ha itthon van. De persze ilyenkor elmegy a régi barátaihoz is, és anyuval is akar kettesben lenni. El se tudom képzelni anyunak ez milyen érzés. Egy édesanyának talán még fájdalmasabb, ha távol van a fiától. Akár hányszor meglátom, Harry-t az jut eszembe, hogy "basszus... felnőtt lett. A kis hülyéből nagy hülye lett. Minden megváltozott. Minden más lett. Minden új lett.". Néha úgy érzem ez az új, nem jó. Sokszor haragudok az új-ra. Néha jobban örülnék annak, ha anya nem nevezte volna be Harry-t, ha nem ismertük volna meg a többi fiút, ha nem szerettem volna bele Louis-ba. Hányszor tettem már fel magamban a "mi lett volna, ha?" kérdést? Vagy talán jobb kérdés, ha azt kérdezem, hogy "hányszor válaszoltam a kérdésre". Erre a válasz pedig az lenne, hogy "túl sokszor". Valahogy úgy képzeltem el, hogy van egy vőlegényem. Van egy lakásom a belvárosban, és vasárnaponként hazajárnék anyuhoz és Harryhez ebédelni. Egy óvodában vagy egy bölcsődében dolgoznék, és igazán boldog lennék.

Bár nem mondhatom azt, hogy nem vagyok boldog. Megvannak a dolgok, amiért boldog lehettek. De az ember általában azt nézi, hogy mi nincs, és azért bánkódik, miközben nagyon szerencsés ember. Szerencsésebb, mint például a hajléktalanok. Akiknek házuk nincs, élelmük, italuk alig-alig van, kiszolgáltatottak, családjuk sincsen, és teljesen magukra vannak utalva. Ehhez képest én szerencsés vagyok - és nem is kicsit -, de úgy ahogy az emberek többsége, én is azt nézem, hogy mim nincs. Nincs Harry-m, nincs viszonzott szerelmem, nincs saját lakásom, nincs munkám. Olyan vagyok, mint egy elhervadt rózsaszál, és valakinek sürgősen meg kellene locsolnia, mielőtt elpusztulok.

- Nagyon finom lett, hugi - kapott be még egy falatot Harry, másik kezével anyu kezét szorongatva, aki továbbra is szipogva eszik.

- Köszönöm. Igyekeztem. - mosolyodok el. 

- Tényleg finom lett, bo-bogaram - motyogta anya.

- Na, anyu, fejezd már be. Itt vagyok, vigyorogj, és ne sírj - törölte le Harry a könnyeket. Anya mély levegőt vett és megpróbálta abbahagyni a szipogást. Bekaptam az utolsó falatot is és gyorsan felraktam az asztalra mindkét kezem és felemeltem a hüvelykujjaim, mire anyu is azonnal felrakta az övét is, miközben Harry épp ivott, és egy pillanat alatt az asztalra csapott felemelt hüvelykujjal.

- Már késő - ráztam a fejem vigyorogva.

- Te mosogatsz - vigyorodott el boldogan anyu. Ez egy családi hagyomány. Mindig is nehéz volt eldönteni melyikünk mosogasson, így hát kitaláltuk ezt a játékot. Az mosogat, aki legutoljára veszi a paklit, vagyis utoljára emeli fel a hüvelykujját. Így úsztam meg sokszor a mosogatást, és Harry így mosogatott sokszor. Hát, igen... A reflexek.

- Hazajövök és mosogatnom kell, szuper - szedte össze a tányérokat nevetve, mire anyuval mi is felnevettünk.

- Mit csináljunk délután? - húztam fel a lábaim, így törökülésbe ültem az asztalnál.

- Nem tudom. Viszont este elmehetnénk moziba. - kezdett el mosogatni Harry - Mit szóltok?

- Ööö, az van, hogy - motyogta anyu - programom van estére. Nem tudtam, hogy jössz és megígértem Robin-nak, hogy találkozunk.

- Mi van, ha ő is jön mozizni? - vonta meg a vállát Harry és felénk fordult. Szúrós szemekkel néztem rá. Nem akarok Robin-nal mozizni! Nem akarok semmit se csinálni Robin-nal!

- Komolyan? - vigyorgott anyu boldogan. Harry bólintott, mire anyu továbbra is vigyorgott, én meg az asztalba vertem a fejem.

- Mi az? - nézett furán rám Harry. Ebből is látszik, milyen keveset van itthon. Nem tudja, mennyire nem szeretem a pasast...

- Semmi. Biztosan nagyon jó móka lesz Robin-nal mozizni! - utánozom a vidám hangját Robin-nal amikor megpróbál rábeszélni, hogy egy kis időt töltsek vele/velük. Mindig ezt mondogatja: "jó móka lesz!".

Anyu hitetlenül rázta a fejét.

- Gemma, ne hisztizz már, ez csak egy mozi. - szólt rám Harry.

- Csak ne kelljen mellette ülnöm - emeltem fel védekezően a kezem. Anyu engedett a mérges nézéséből: már nem ultramérgesen, csak mérgesen nézett rám. Harry arcán látni lehetett, hogy a nevetését tartja vissza mosogatás közben.

Miután Harry befejezte a mosogatást - csak egy poharat meg egy tányért tört el, ami nála jó - felment kipakolni. Mikor 5 perc után valamiféle csörömpölést hallottam, úgy döntöttem jobban teszem, ha felmegyek neki segíteni. Az ajtófélfának dőlve kopogtattam.

- Segítsek? - néztem rá vigyorogva.

- Ja, lehet, jól jönne - motyogta és visszahelyezte az ébresztőórát az éjjeliszekrényre. Visszafojtott nevetéssel figyeltem mozdulatait, aztán a bőröndjéhez léptem, és hajtogatni kezdtem a ruháit. - Tudod, hogyha összehajtogatnád a ruháid, sokkal könnyebben elférnél ebben a bazi nagy bőröndbe - közöltem vele. Harry felnevetett.
- Így is tökéletesen elférek - vont vállat, és az összehajtogatott ruhákat - muszáj volt őket összehajtani, mert a bőröndbe csak összegyűrve volt bedobálva - kezdte hordani a szekrénybe. Mosolyogva forgattam meg a szememet.
- Mi van Eve-vel? - kérdeztem. Eve valószínűleg Harry következő barátnője. Tudomásom szerint még nem járnak, de elég erősen hajt rá. Úgy tűnik, tetszik neki. De nem akarom, hogy megint az legyen, hogy 1 hónap után szakítanak, mint a többivel. Kezd ebből elegem lenni. Harry komolyan gondolja a kapcsolatot csak a Swift-félék nem igazán... Szerintem nem túlzok, ha azt mondom: egytől egyig kihasználták. Jól kiélték magukat, aztán, viszlát! Nem tudok mit mondani ezekre a lányokra. Harry viszont ha keresi őket, ha nem mindig kifogja... Csak abban reménykedem, hogy ez az egy kivétel lesz. Hogy most majd mindketten komolyan gondolják... komolyan gondolják ezt az egészet.
- Az, ami eddig - motyogta - Randizgattunk... és még mindig félek tovább lépni - sóhajtott fel
- Hogy én ezen mért nem csodálkozom - motyogtam. Ekkor az a tipikus kínos csend telepedett le közénk. Csak kipakoltunk, egy szót sem szólva. A levegővételek hallatszódtak a szobámban. Aztán Harry halkan dúdolni kezdte Mirrors c. számot. A szám ívesen kunkorodott felfele. Imádom ezt a számot.
- If you ever feel alone and the glare makes me hard to find just know that I'm always parallel on the other side - kezdtem el énekelni mosolyogva. Ekkor Harry telefonja megcsörrent az éjjeliszekrényen, ő pedig sietve próbált érte nyúlni, így aztán a lába beleakadt az ágy lábába, és elhasalt. Engem pedig elkapott a röhögő görcs. Az összehajtogatott ruhákra dobtam magam nevetve, és az ágyon fetrengtem a röhögéstől. Harry mondott pár cifrát, és a telefonjáért nyújtózkodott.
- Szia Eve - vette fel az oldalát fogva, de olyan vigyorral az arcán, hogy le nem tagadhatja, hogy tele van boldogsággal, energiával és szerelemmel.